Barion Pixel
  

Táplálkozási tévhitek és rossz szokások 1. rész



 

Manapság unos-untalan hallhatunk táplálkozási irányelvekről a fogyással kapcsolatban. A leggyakrabban barátaink „igazítanak útba”, vagy különféle, olykor kétes eredetű cikkek, reklámok üzenetét gondoljuk igaznak a diétázás terén. Így mindenki kaphat és továbbadhat tévhiteket, vagy rossz ötleteket, információkat.  

A legtöbbünk nem elégedett azzal, ahogyan táplálkozik. Ahelyett, hogy hallgatnánk testünk szavára, a tudatunkba ivódott mintákat követjük, téves vélekedéseknek adunk hitelt. Ezek pedig sokszor nemhogy fogyáshoz, de súlynövekedéshez vezetnek – mondják a dietetikusok. Miközben például ismételgetjük magunkban, hogy nem szabad nassolni, előfordul, hogy emiatt túl sokat eszünk a főétkezések alkalmával.

 

Nincsenek általános szabályok

 

Ami az egyik embernél működik, az nem feltétlenül eredményes a másiknál. A fogyást józan megfontolások mellett, és nem mások utánzásával, vagy az ételek élvezete figyelmen kívül hagyásával kell elérni. Ha megfosztjuk magunkat többféle (gyakran kedvelt) ételtől, az a fiziológiai és a pszichés egyensúly megbillenéséhez vezet. Az eredmény: éhesek vagyunk, egyre több ételre és ropogtatnivalókra vágyunk, ami hízást von maga után, mert a szervezetünk átmegy „raktározó üzemmódba”.

Ha fogyni akarunk, kérdőjelezzük meg mindazt, amit eddig hallottunk a fogyókúrákról, és nem tapasztalatból tudunk. Vegyük figyelembe, milyen fajta ételeket kedvelünk, de életmódunkat is vizsgáljuk meg. Nincsenek tiltott ételek, de „csoda étrend-összetevők” sem! Minden a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiség kérdése. Amellett sok múlik a fogyni vágyókat érintő tévhitek eloszlatásán is.

 

Változtassunk a fogyáshoz hasznosnak hitt, rossz táplálkozási szokásainkon!

 

TÉVHITEK:


1. A reggeli a nap legfontosabb étkezése
Ki ne hallotta volna a mondást, hogy „Egyél reggel, mint egy király, délben, mint egy herceg, és este, mint egy koldus?” Valóban, több energiára van szükségünk, amikor kezdjük a napot, mint amikor aludni térünk. De ez nem általános igazság.. Egyesek például éhesek ébredés után, mások nem tudnak enni. Ha erőltetjük a reggeli evést, plusz kalóriákat vihetünk be a szervezetünkbe anélkül, hogy később ésszerűen táplálkoznánk.

Tanácsunk:
Elsősorban jobban figyeljünk magunkra! Ha reggelente vagyunk éhesek, semmiképp ne „ugorjuk át” ezt az étkezést (pld. egy kávé segítségével). A tápláló reggelivel elkerülhető a túlzott ételfogyasztás a nap folyamán. Ha viszont nem tudunk reggel enni, kompenzáljuk a reggeli elmaradását egészséges uzsonnával (pld. banán+mandula, alma+fehér sajt, cereáliák). Ezzel csillapítsuk az éhséget, édességek, chipsek délelőtti nassolása helyett.

 

2. Kerülni kell a desszertet
Természetesen a desszertek gyakran csapdát jelentenek: hizlaló sütemények a péknél, étteremben, cukrászdában, habos krémek a szupermarketben… Ezek a termékek nagyon csábítóak, de nem mást képviselnek, mint cukrot és kalóriát. Mégis, ha vágyunk rájuk, teljesen ne mellőzzük őket!

Tanácsunk:
A jó alak szempontjából természetesen előnyös kihagyni az édes desszerteket (kevesebb inzulin termelődik, és csökken a zsírok raktározódásának kockázata). De ha ez nehezünkre esik, desszertként fogyasszunk „édes érintésként” gyümölcsöt nyersen, sütve (sült alma/körte/banán….) vagy főzve, kompót formájában, fahéjjal, és nem cukorral ízesítve. Ajánlott desszert lehet még joghurt kevés kompóttal keverve, de egy csésze kávé is, egy kis kocka csokival….És ha mégis kitartóan torta/cukrászsütemény pártiak vagyunk, korlátozzuk egy-egy kis szelet fogyasztását 1, maximum 2 alkalomra hetente.

 

3. Mindent kókuszolajjal tanácsos elkészíteni
Néhány éve már, hogy ez az Ázsiából érkezett olaj, mely szobahőmérsékleten krémesen szilárd állagú, igazi sikert ért el. Többféle „ütőkártyával” rendelkezik: kellemes, egzotikus aromát visz az ételekbe, jól bírja a magas hőfokot sütéskor-főzéskor, helyettesíteni lehet vele a vajat a süteményekben, „zsírégető” stb. A vajjal ellentétben nem tartalmaz koleszterint. Döntően közepes lánchosszúságú, telített zsírsavakból áll (nevezetesen alurinsavból), ami miatt könnyen emészthető, és közvetlenül energiaként hasznosul. Így nem raktározódik a szervezetben zsírpárnaként –– innen ered az eladók reklámja fogyókúrázóknak…

Tanácsunk:
Semmilyen olaj használatát nem szabad túlzásba vinni. Mértékkel használjuk fel a kókuszolajat is: elég belőle egy kanálnyi étkezésenként. Egyébként ajánlott felváltva használni olyan más növényi olajokkal, mint az olívaolaj (előnye: omega 9 és antioxidánsok) vagy repceolaj (bővelkedik omega 3 zsírsavban).

 

4. A növényi alapú steakek egészségesebbek
A rossz körülmények közt tartott, antibiotikumokkal tömött, génmódosított szójával táplált állatok húsa miatt egyre többen (köztük a fogyókúrázók) térnek át a vegetáriánus táplálkozásra. Egyes felmérések szerint a húsfogyasztás az elmúlt 10 évben jelentősen csökkent az európai országokban, beleértve hazánkat is. Ezzel párhuzamosan a növényi (a leggyakrabban szója alapú) steakek, alternatív proteinek áttörést hoztak.   A baj csak az, hogy ezek a növényi alapanyagokból készült „húsok” feldolgozott termékek, nem mindig egészségesek.

Tanácsunk:
A vegetáriánus steaket, „húst” akkor részesítsük előnyben, ha az összetevők listája rövid, és minimum 14% proteint, valamint maximum 8% lipidet tartalmaz. Hetente csak 2-3 alkalommal fogyasszunk belőle. A hét többi napján gondoljunk a tofura (szójatúró), mely természetesebb. Ajánlottan társítsunk hozzá pld. hüvelyeseket (csicseriborsó, fekete bab…) és komplett fehérje cereáliákat.  A húsok kiváló alternatívái.

 

5. Éhség ellen nassoljunk mandulát
Jó választás a snackek közül az olajos magvak csoportja, mert természetes, gazdag proteinben és laktató rostokban – így különféle ásványi anyagokban is. Magas telítetlen, „jó” zsírsav-, kalcium- és magnézium-tartalma miatt a mandula modellként szolgálhat. De ne feledjük, az olaj magvak energiatartalma is magas: 100 grammjuk kb. 620 Cal-t jelent.

Tanácsunk:
Minden a mértékletességtől függ. Ha kb. 10 db mandulát fogyasztunk uzsonnára egy meleg itallal, vagy sovány tejtermékkel, jól tesszük. Amikor viszont elfogy egy tasakkal is a mandulából, gyorsan nő a hozzáadott kalóriák száma (már 15 szem mandula kb. 100 kalóriának felel meg). Így az éhség csillapítására egy kevés mandulához inkább társítsunk egy szép almát….

 

 

(Forrás: Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2022. január 03.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!