Az antibiotikum-rezisztencia problémája sajnos globálisnak mondható. Ez egy olyan jelenség, mely során a betegségeket okozó baktériumok, gombák, egysejtű paraziták és más mikroorganizmusok ellenállnak azoknak az antibiotikumoknak, amelyeket az elpusztításukra próbálunk bevetni.
Az antibiotikumok a fertőzések elleni gyógyszeres védekezés fő vonalát jelentik.
Az első ismert antibiotikum az arzfenamin (egykori neve: Salvarsan) volt, melyet 1910-ben vezettek be. Ezzel kezelték a szifiliszt is.
Ezt követte a szulfonamidokhoz sorolt prontozil 1932-ben, amit 1935-ben vezettek be. (1939-ben Nobel-díjat kapott érte Gerhard Domagk, aki felfedezte társaival.) Ezt követően nagyon sok kutatás kezdődött el e témában.
Az első kereskedelmi forgalomban is kapható antibiotikumot Rene Dubos fedezte fel a második világháború küszöbén. Ez a Bacillus brevis által termelt gramicidin volt, melyet sebek és fekélyek kezelésére is használtak.
A legismertebb antibiotikum valószínűleg a penicillin, amely Alexander Fleming nevéhez kötődik. E gyógyszert 1928-ban fedezte fel, de csak 1942-ben kezdték el igazán használni, mivel nagyon nehéz volt előállítani: kémiai módszerekkel nem tudták, hanem penészgombák kellettek hozzá.
Ekkor kezdődött el az antibiotikumok fénykora. Egyre több és több antibiotikumot fedeztek fel.
Jelenleg körülbelül nyolcezer antibiotikumos hatású anyagot ismerünk, melyek közül nyolcvanat használunk gyógyszerként.
És sajnos rohamosan terjed az antibiotikum-rezisztencia is, mivel nagyon sokan felelőtlenül nyúlnak ehhez a segítséghez. Ettől várják a teljes gyógyulást akkor is, ha az adott probléma ellen nem hatásos, és közben nem tartják be az antibiotikumokkal kapcsolatos előírásokat sem.
A WHO nemrégiben közzétett jelentésében ez áll: „Nincs idő a várakozásra: hacsak nem reagálunk azonnal, az antibiotikum-rezisztenciának katasztrofális következményei lesznek egy generáción belül. Meg kell védeni a jövőt az antibiotikum-rezisztens fertőzésektől.”
A „katasztrófa” abban rejlik, hogy így nemcsak a bakteriális fertőzések kezelése kerül veszélybe – gondolok itt például a tüdőgyulladásra, a vérmérgezésre, a tuberkolózisra stb. -, hanem olyan orvosi beavatkozások is, mint a transzplantációk, a rákterápiás kezelések, a koraszülöttek ellátása, az invazív sebészeti beavatkozások, immunszuppressziós eljárások.
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.
Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.
A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.
