A licsi (kínaiul: 荔枝, lìzhī) Délkelet-Ázsiában őshonos, Dél-Kínában több, mint ezer éve termesztik. A feljegyzések szerint már i.e. 200-ban fogyasztott szárított licsit Kao Tsu kínai császár. 60 évvel később Wu Ti már foglalkozott a telepítésével. A nagy kínai költő, Su Tung-po arról írt, hogy a kantoni száműzetése alatt hogyan enyhíti szomjúságát e gyümölcs. Ő napi 300 licsi evésére korlátozta magát, de állítása szerint voltak, akik naponta 1000 darabot is megettek belőle.
A következő emlék arról szól, hogy Li Longjj császár (685-762) mellékfelesége, Yang Yuhuan is rendkívüli módon szerette ezt a gyümölcsöt, amit császári futárszolgálat juttatott el hozzá – pontosabban a fővárosba – Kína déli részéről. (Mivel ott termett…) Állítólag éjjel-nappal váltották egymást a lovak, hogy Guangdongból (vagy a mai Szecsuan tartományból) indulva még épségben megérkezzen az étek, hiszen gyorsan romlik.
Éppen ezért mindig figyeljünk arra, hogy mennyire kemény a licsi, amit meg szeretnénk vásárolni? Ha nagyon puha, picit „löttyedt”, akkor túlérett, vagyis sokáig nem tudjuk majd eltartani. Válasszunk keményebbet! A héja legyen rózsaszínes-pirosas árnyalatú, akkor optimális az érése, az illata pedig hasonlítson egy virághoz.
Hazatérve azonnal tegyük be a hűtőbe, hogy ne veszítsen a zamatából. Kb egy hétig tarthatjuk el a „hűvösben”. Ha exportra szánják, akkor kénes kezeléssel hosszabbítják meg az eltarthatóságát.
A licsi nagyon elterjedt – és kedvelt – gyümölcs Indiában, Vietnám északi részén, a Fülöp-szigeteken, Latin-Amerikában, Ausztráliában, Új-Zélandon is. Az első nyugati feljegyzés e növényről egy híres francia felfedezőhöz Pierre Sonnerat-hoz fűződik (1748-1814). A természettudós kínai útjáról hazatérve publikált elsőként róla. A Réunion szigeten 1764-ben kezdték meg a termesztését Joseph-François Charpentier de Cossigny de Palma-nak köszönhetően. Innen vette át az „ötletet” Madagaszkár is, mely fő termelővé vált.
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
https://fmc.hu/2019/05/13/kicsi-kinai-uzeni-fogyni-kicsi-licsivel/
„A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikk után külön figyelmet szenteltem az említett anyagban szereplő „Staphylococcus aureus”-nak, mely után több olvasó jelezte, hogy kíváncsi az „MRSA”-ra is, amiről korábban csak érintőlegesen szóltam. Ezért jöjjön most ez a baktérium és nézzük meg, miért is nevezik "szuperkórokozónak" és hogyan védekezhetünk ellene?
Ha már a múltkor szót ejtettem a fogfájásról és fejfájásról, következzen most a hasfájás, amire szintén ajánlott felkészülni, ha nyaralni indulunk – és „úgy egyébként is”. Ez a panasz bármely életkorban előfordulhat. Lehet enyhe, múló kellemetlenség, de akár súlyos betegség jele is. A has több szervet is magába foglal, ezért a fájdalom okának pontos megállapítása olykor nem egyszerű. Cikkemben bemutatom a leggyakoribb kiváltó tényezőket, a fájdalom csillapításának lehetőségeit, és azt is, mikor nem érdemes halogatni az orvosi vizsgálatot.
A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, mely kortól, nemtől függetlenül bárkit érinthet. Változó intenzitású és jellegű lehet: néha tompa nyomásként, máskor éles, lüktető fájdalomként jelentkezik. Bár legtöbbször ártalmatlan, néha komolyabb probléma tünete is lehet. Fontos megérteni, mi állhat a hátterében, és hogyan enyhíthetjük hatékonyan. Főként fontos ez most, ahogy egyre többen indulnak útnak, hogy megérdemelt nyári pihenőjüket élvezzék.
