Barion Pixel
  

Készíts teát, borogatást és fürdőt papsajtból!



 

papsajtot már az antik népek is gyógynövényként kezelték. Hatóanyagai között találhatunk antocián glikozidot, cserző anyagot, foszfort, kalciumot, nitrogént, polifenolt, tannint, vasat. A, B1, B2, B3, C vitamint tartalmaz.

 

Ahogy az előző cikkben említettem is, levelei nyolc százalékban növényi nyálkát tartalmaznak, mely ingercsökkentő védőrétegként vonja be a gyulladt nyálkahártyákat. – Ezért jó, frissen használjuk, mert szárításkor a nyálkaanyag-tartalom nagy része elvész. Ősszel viszont nem nagyon találni a természetben ebből a növényből, ezért szárítva tudjuk csak felhasználni.

 

A papsajtot főként gyulladt nyálkahártyák gyógyítására alkalmazhatjuk tea formájában. A teához vegyünk egy púpozott kanál szárított növényt, áztassuk bele egy csésze hideg vízbe, majd melegítsük fel, szűrjük le és kortyolgassunk el belőle naponta két-három csészével.

 

Egy másik recept szerint negyed liter hideg vízbe kell megáztatni a füvet, méghozzá egy egész éjszakán át, fogyasztás előtt pedig picit felmelegíteni. Az is jó megoldás, ha forró vízzel kiöblített termoszban tároljuk a langyosított adagot.

 

A tea jó gyomorhurut, hólyaghurut, a gyomor és a bélutak, gyomor- és bélfekély gyógyításakor is. Használhatjuk tüdőtágulatra is. Ebben az esetben ne csak igyuk, hanem éjszakánként borogatást is tegyünk belőle a mellkasunkra. Ilyenkor jól melegítsük fel a folyadékot, mielőtt átitatjuk vele a textíliát! A gyomrunkon és a mellkasunkon kívül a szemünkre is kerülhet a teából, ha száraz a szemünk.

 

Ha öblögetni akarunk – például a torkunkat, garatunkat, a gyulladt szájüregünket -, akkor főként a leveleket és a fiatal hajtásokat főzzük fel (egy maréknyit) egy-másfél liter vízbe téve. Sebek, fekélyek, vénagyulladásból származó duzzanat, törések helyén fellépő kéz- és lábdagadás kezelésére borogatást használjunk. Ehhez tökéletes megoldás, ha a teakészítésből visszamaradt ázott növényi részeket felmelegítjük egy kevés vízben, hozzákeverünk gersli-lisztet, a pépet pedig egy lenvászon kendőre kenjük, s még melegen ráterítjük az adott testrészre.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://fmc.hu/2018/09/29/keszits-teat-borogatast-es-furdot-papsajtbol/


Tetszett a cikk?
 

2018. október 01.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom