Barion Pixel
  

Kényelmesebb receptkiváltás az EESZT-vel



 

Az elektronikus egészségügyi szolgáltatás 2017. február 15-én élesedett a digitális önrendelkezés lehetőségének biztosításával, hogy minden ellátott maga határozhassa meg, ki férhet hozzá a rendszerbe kerülő egészségügyi adataihoz.

 

A próbaüzem 2017 márciusában indult, és 2017 augusztusáig fokozatosan csatlakoztak országszerte a jelentkezett kórházak, háziorvosok és patikák. A tesztüzemmódot követően, 2017 szeptemberétől bármely egészségügyi ellátó intézmény csatlakozhat az EESZT-hez, ha a rendszerhez illeszthető szoftververzióval rendelkezik. 2017. november 1-jéig törvényi előírás szerint az ország összes közfinanszírozott egészségügyi ellátójának csatlakoznia kell, aminek érdekében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) állandó kapcsolatot és konzultációt tart fent az egészségügyi informatikai rendszerek fejlesztőivel.

 

Az e-recept, a hagyományos papíralapú receptek elektronikus változataként, a felírástól kezdve a tároláson át egészen a kiváltásig lehetővé teszi majd a vény teljes elektronikus útját. A jelenlegi papíralapú orvosi gyógyszerrendelés és patikai gyógyszerkiváltás, valamint a későbbiekben a gyógyászatisegédeszköz- rendelés és -kiváltás, szigorú adatvédelmi és biztonsági feltételek mellett, elektronikus úton valósulhat meg.

 

Gyógyszerfelíráskor – engedélyező önrendelkezési beállítások mellett – a kezelőorvos megtekintheti páciense kórtörténetét, gyógyszerérzékenységét, korábban felírt gyógyszereit és azt is, hogy kiváltotta-e azokat. Felíráskor a rendszer jelzi a recept hibás kitöltését vagy a szükséges információk hiányát, ami jelentősen megkönnyíti a gyógyszertári kiadók munkáját. Elrontott recepttel már nem kell az orvoshoz visszamenni, hiszen telefonos kapcsolatfelvétel után is javítható a kezelőorvos által felírt e-recept, így csökkenhet a rendelések leterheltsége is. Új lehetőségként személyi igazolvány és TAJ-azonosítás után papírvény nélkül is kiválthatók a páciens saját vényei bármely patikában.

 

Eldönthetjük, hogy a felírt e-receptjeink közül melyiket mikor kívánjuk érvényesíteni, orvosunk pedig látni fogja, hogy a kezeléshez szükséges készítményeket kiváltottuk-e, ami segíti abban, hogy a leghatékonyabb és legbiztonságosabb gyógyszeres terápiát alkalmazhassa. Az e-recept mellé 2018 végéig minden esetben kap a beteg hagyományos nyomtatott rózsaszín vényt (ún. felírási igazolást) is, amelynek segítségével családtagjai vagy az általuk megbízott személyek a jövőben is kiválthatják gyógyszereiket.

 

A hagyományos vények egyelőre nem kerülnek kivezetésre, az orvosok továbbra is írhatnak kézzel papíralapú recepteket, például ha betegágyhoz kell kimenniük, vagy ha valamilyen oknál fogva nem tudnak csatlakozni az EESZT-hez. Az ilyen recepteket kiváltáskor a patikában viszik fel a rendszerbe.

 

 

Ha hasznosnak találta ezt a cikket, kérjük, ossza meg a FB-on, vagy küldje el barátainak a linket, hogy másokhoz is eljussanak az imént olvasott információk! Köszönjük!

 

( Szerző: Dr. Bertalan Lóránt gyógyszerész-konzulens, Helink-Koltai Beáta kommunikációs szakértő – Patika Magazin)


Tetszett a cikk?
 

2017. október 09.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!