Barion Pixel
  

Hogyan kerüljük el a fürdőkben elkapható nőgyógyászati fertőzéseket?



 

 

A fürdés, strandolás veszélyeiről általánosságban már esett szó az előző részben. Akkor felvázoltuk, hogy szép számmal vannak olyan mikroorganizmusok, melyek ellenállnak a klórvegyületeknek. Az Olvasó megtudhatta, hogy ezek a vegyi anyagok a vízpárával belélegezve irritálhatják a légutakat. Írtam arról is, hogy maga a klóros víz is veszélyforrás lehet: érzékeny bőrűeknek bőrbetegségeket okozhat. Aztán ott van a kólibaktérium, a külső hallójárat gyulladása és még sok-sok fertőzés, mint veszélyforrás.

 

A nőgyógyászati fertőzésekről nem beszéltünk még, mivel ezek külön említést igényelnek. Ennek oka az, hogy nagyon sok nőnek okoznak kellemetlen tüneteket, panaszokat.

 

„Először is említsük meg, hogy fontos a nedves fürdőruha mielőbbi szárazra cserélése – főleg azoknak, akik hajlamosabbak a hüvelyi panaszokra – hiszen a meleg, nedves közeg kedvez a káros mikroorganizmusok elszaporodásának.” – figyelmeztet Dr. Kovács László – „Általában azt mondhatjuk, hogy a hüvelybe kerülő víz mindenképpen csökkenti annak fertőzésekkel szembeni védekezőképességét, még a természetes vizekben való fürdés esetén is, de hatványozottan igaz ez a klórral vagy egyéb, erős fertőtlenítőszerrel fertőtlenített vizekre.”

 

Bár azt hinnénk, hogy milyen jó, hogy a kórokozók elszaporodását gátolják ezek a kémiai anyagok, ám tudni kell azt is, hogy elpusztítják a hüvely normál pH-ját fenntartó lactobacillusok jelentős részét is. Emiatt pedig a hüvely savas kémhatása lúgos irányba tolódik. A pH egyensúly felborulása legyengíti az említett lactobacillusok által fenntartott védelmi rendszert, és utat nyit a baktériumok, gombák elszaporodásának.

 

„Mint már említettem, vannak, akik kifejezetten hajlamosak az ilyesfajta fertőzésekre.” – mondja az orvos – „Számukra a strandolás szinte egyet jelent a hüvelyfertőzéssel. Nekik inkább a természetes vizekben való csobbanás javasolt, már amennyiben viszonylag tiszta vízről van szó. Sajnos egy nyári hétvégén, amikor nagy a kánikula, a balatoni strandokról ez nem igazán mondható el. Ajánlott még a tejsavas hüvelyöblítés strandolás előtt, mert megerősíti a hüvelyflórát, és segíthet megelőzni a fertőzést.” 

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/11/01/hogyan-keruljuk-el-a-furdokben-elkaphato-nogyogyaszati-fertozeseket/


Tetszett a cikk?
 

2020. november 01.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom