Barion Pixel
  

Hársfa: az egyik legsokoldalúbb gyógynövényünk



 

A hárs az egyik legsokoldalúbb gyógynövényünk. Nagy mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, melyek antibakteriális hatásúak, ezért alkalmasak a meghűléses betegségek kezelésre ha izzasztani akarunk, köhögést csillapítani, görcsöt oldani, köptetőre van szükségünk vagy nyákoldóra. A hurutos panaszokat kiválóan enyhíti.

 

Ezen kívül használhatjuk immunerősítésre, torokfájásra, mandulagyulladásra, álmatlanság ellen, fájdalomcsillapításra, gyomorbántalmak esetén, szorongásra, stresszoldásra, méregtelenítéskor, bőrápolásra, sőt még hajöblítésre is.

 

A népgyógyászatban felhasználták vértisztító és idegerősítő hatását is. Fontos összetevője volt egykoron a gyomorerősítő és vizelethajtó teáknak. Fürdővízbe is tették főzetét, mert remek bőr- és hajápoló hatású.

 

A hársfák júniusban kezdenek el virágozni. Először a nagylevelű, majd a kislevelű szirmaiban gyönyörködhetünk, miközben magunkba szívjuk csodás illatát. A virágokat a teljes virágzás előtti időszakban érdemes begyűjteni, amikor a virágok kétharmada kinyílt, a többi pedig feslik. Ha túlnyílt virágokkal dolgozunk, akkor száradás közben könnyen széthullanak. Ráadásul hatóanyagban akkor leggazdagabb a növény, amikor még nem nyílt ki teljesen.

 

Ezért ajánlott az ágvégeket metszőollóval levágni – anélkül, hogy a fában kárt tennénk -, majd azokról később leszedni a virágzatot a murvalevelekkel együtt! Fontos, hogy ne kopasszuk meg az egész fát, ne tördeljük le kézzel az ágakat! Csupán minimális méretű csippentés szükséges az ágvégről.

 

A gyűjtés során kerüljük el az útmenti, poros helyeket, ahol szennyeződés érhette a növényt! Figyeljünk arra is, hogy az ezüst és az amerikai hársfavirág véletlenül se kerüljön a kosarunkba, mert mindegyik allergizáló! Az ezüst hársat onnan lehet könnyen felismerni, hogy fonákja ezüstös színű a csillagszőrök miatt.

 

A begyűjtött virágokat terítsük ki, és árnyékos helyen szárítsuk meg. Édes, mézes illatot fogunk érezni e művelet közben. Ha elillant belőlük a nedvesség, akkor tegyük vászonzsákba vagy papírzacskóba a felhasználásig.

 

 

A cikk folytatása (receptekkel!) az alábbi linkre kattintva olvasható el:

https://fmc.hu/2022/02/19/harsfa-az-egyik-legsokoldalubb-gyogynovenyunk


Tetszett a cikk?
 

2022. február 19.

Hasonló cikkek

Mit tehetünk a vállfájdalom elkerüléséért?

A vállunk az egyik legösszetettebb és legmozgékonyabb ízületünk, mely nemcsak a karok irányításában, hanem a fej és a törzs mozgásának koordinálásában is fontos szerepet játszik.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 12. 18.

Mit tehetünk a premenstruációs szindróma (PMS) enyhítéséért?

Sok nő számára a menstruációt megelőző napok nem csupán testi, hanem lelki próbatételt is jelentenek.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 12. 18.

Minden, amit a bárányhimlőről tudni érdemes

A bárányhimlő (varicella) az egyik legismertebb fertőző betegség, ami leggyakrabban gyermekkorban fordul elő.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 12. 18.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom