Barion Pixel
  

Gyógynövények a klimax kezelésére



 

Testünkben, ahogy Herakleitosz is mondta: "Az egyetlen állandó a változás maga." Ezt változó korban lévő hölgyek igencsak alá tudják támasztani tapasztalásaik alapján.

 

Aki elérte ezt az életszakaszt, az általában találkozik a hőhullám, a váratlan izzadás, a fejfájás, a hangulatingadozás, a csontritkulás, a vérzészavar és a hirtelen felszökő kilók problémájával is. Mindezekről a múltkor már írtam egy cikket, mely végén megígértem, hogy néhány problémára megoldást ajánlok a folytatásban.

 

Ahogyan legutóbb már említettem: orvosi értelemben a változókor a nő életének az a szakasza, amikor a nemi érettségből eljut a petefészek nyugalmi állapotába. Tehát: leáll a petefészek működése, nem érik több pete, nem termel több sárgatest hormont és ösztrogént. Ez a folyamat körülbelül tizenöt éven át tart (természetesen egyénenként változó): negyvenöt-hatvan éves korig. A menopausáról pedig akkor beszélünk, amikor már nem jelentkezik menstruációs vérzés.

 

A klimax minden nőt érinti, de mindenki másként éli meg ezt az időszakot. A nők húsz százaléka tünetmentes, harminc százaléka enyhe tüneteket tapasztal, ötven százaléknak pedig a mindennapi életét jelentősen zavarják a tünetek.

 

A felnőtt korú hölgyeknek rendszeresen ajánlott többfajta orvosi vizsgálaton is részt venniük akkor is, ha semmilyen panaszuk nincsen. Gondolok itt a különböző szűrővizsgálatokra – mammográfia, méhnyakszűrés stb. -, hiszen korai stádiumban a legtöbb probléma orvosolható.  

 

A változó kor első tünetei – hőhullámok, alvászavar – már 40 éves kor körül jelentkez(het)nek, s ekkor már érdemes jobban odafigyelni testünkre, érzelmeinkre, és időben elkezdeni a kivizsgáltatást / kezelést (ha szükség van rá).

 

Bár a klimax tüneteit a csökkenő ösztrogén-hormon termelődés okozza, mégsem a hormonpótlás az egyetlen lehetséges megoldás a felmerülő problémákra! A hormontartalmú készítmények ugyan gyorsan enyhítik a panaszokat, ám sokan nem szeretnének hormonos kezelésben részesülni.

 

A hormonos kezelés nem ajánlott olyanoknak, akiknek volt már melldaganata, mert növelheti az emlőrák kockázatát és a trombózisra való hajlamnál is kerülni kell. A hormonterápiát erős klimaxos tüneteknél szokták alkalmazni, szakorvosi felügyelet mellett.

 

Ha enyhék a tünetek, érdemes először a természethez fordulni enyhülésért. Több olyan gyógynövény is van, amely jótékony hatással bír(hat) a testre és a lélekre is. Ilyen például a poloskavész, a zsálya, az orbáncfű, a vöröshere, a jamgyökér és a barátcserje.

 

A fürtös poloskavész (Cimicifuga racemosa) az Egyesült Államok északkeleti részének őserdeiben honos. A telepeseknek köszönhetően már 1732-ben szerepelt az európai gyógyszerkönyvekben és gyógyászatban. Az indián asszonyok csodanövénynek tartották, mert nemcsak a női problémákat tudták kezelni vele (pl. menstruációs görcsök és szülési fájdalom oldását), hanem számtalan mást is (pl. lázat, ízületi gyulladást csillapítani), s még a csörgőkígyó harapásakor is elővették.

 

E növénynek olyan összetevői vannak, mint a triterpén-glükozidok, izoflavonok, aromás savak, tanninok, s megtalálhatóak benne különféle zsírsavak, keményítők, cukrok. Mindezek a klimax kezelésének hatékony összetevői. A poloskavészben olyan növényi hormonok vannak, amelyek hasonlítanak az emberi ösztrogén hormonra. – Ezért segíthet a változó korú hölgyeknek.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2019/09/03/gyogynovenyek-a-klimax-kezelesere/


Tetszett a cikk?
 

2019. szeptember 30.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!