Barion Pixel
  

Az anyagcsere egyévesen jár csúcsra, 60 éves kortól romlik



 

 

A Science tudományos lapban megjelent tanulmány mintegy 6400 ember adatait vizsgálta, a résztvevők kora nyolcnapostól 95 évesig terjedt, 29 országból származtak.

Az anyagcsere mindazokat a kémiai folyamatokat jelenti, amelyek a szervezetet életben tartják. Minél nagyobb a test – akár az izom, akár a háj tömege miatt -, annál nagyobb energiába kerül a működtetése. Ezért a kutatók a testmérethez igazodva módosították méréseiket, hogy “kilóról kilóra” hasonlíthassák össze az emberek anyagcseréjét.

Négy fázist különítettek el, az első a születéstől egyéves korig tart, akkor az anyai anyagcseréről a szervezet átáll a sajátra, majd eljut a csúcsteljesítményig, amely 50 százalékkal haladja meg felnőttkori anyagcseréjét.

A második húszéves korig tart, enyhe lassulást mutat, de a serdülőkori változások nem érintik. A harmadik fázisban, 20-tól 60 éves korig stabil, ezután folyamatosan lassul, míg 90 éves korra a középkorúak anyagcseréjéhez képest 26 százalékkal csökken.

“Olyan képet kaptunk, amilyet sosem láttunk korábban. Számos meglepetésre is bukkantunk. A legnagyobb az volt, hogy egész felnőttkorban nem változik az anyagcsere, tehát a középkorúak hízása nem írható már a metabolizmus lassulásának számlájára” – idézte a BBC hírportálja John Speakmant, az Aberdeeni Egyetem professzorát, a kutatás egyik részvevőjét.

További meglepetések származtak abból, amit a tudósok nem tudtak kimutatni: se a serdülés, se a várandósság, se a menopauza idején nem változott az anyagcsere.

Az első évben csúcsra járó metabolizmus arra is felhívja a figyelmet, milyen fontos szakasza ez a fejlődésnek, és a rossz táplálásnak élethosszig tartó következményei lehetnek.

Az anyagcserét kétszeresen jelölt vízzel vizsgálták, erre a hidrogén- és az oxigénatomok nehezebb változatait használták. A jelölt víz útját így nyomon lehet követni a testen át.

A kutatók szerint a változó anyagcsere pontos megismerése sok szempontból segítheti a gyógyítást. Herman Pontzer, a Duke Egyetem professzora szerint az eredmények segítenek megérteni, hogy a rákos daganat másképp terjed-e az anyagcsere változásával, vagy hogy a gyógyszereket a különböző fázisokhoz kell-e alakítani. Arról is vita folyik, hogy a metabolizmust befolyásoló gyógyszerek lassíthatják-e az idős korral járó betegségek kialakulását.

 

 

(Forrás: Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2021. szeptember 16.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!