Barion Pixel
  

Az antibiotikumok helyes alkalmazásáról



 

 

  • Az első és legfontosabb, hogy az antibiotikumok csak bakteriális megbetegedésekre ható gyógyszerek. Így a téli időszakban a vírusok által okozott megfázásra, illetve influenza gyógyítására nem alkalmasak, csak ezek esetleges bakteriális felülfertőződésére.
  • Antibiotikumok csak orvosi javaslatra alkalmazzon!
  • Az antibiotikum alkalmazását az orvos utasítása szerinti időben kezdje meg, a meghatározott mennyiségben és ideig szedje végig, akkor is, ha már jobban érzi magát (mivel a korán abbahagyott antibiotikumterápia következtében megmaradt baktériumok felszaporodhatnak, illetve ellenállóvá válhatnak az antibiotikumokra, és visszaeshet a betegségbe).
  • Ne alkalmazzon megmaradt antibiotikumot orvossal való egyeztetés nélkül!
  • Európa-szerte nagy nehézségeket okoz, hogy a nem megfelelő, túlzott antibiotikumfogyasztás következtében az antibiotikumokkal szemben ellenálló (rezisztens, multirezisztens) baktériumok száma egyre növekszik, ezáltal csökken a hatékony antibiotikumok száma. Ugyanarra a betegségre egyre erősebb és erősebb szert kell alkalmazni.

 

Mindannyian tehetünk azért, hogy a jövőben is rendelkezésre álljanak hatékony antibiotikumok; a csak szükséges esetben, megfelelő mennyiségben és ideig alkalmazott antibiotikumok szedésével.

 

A máj védelme is fontos!

Az antibiotikumok, mint általában a gyógyszerek lebontását a máj végzi, ezért nagyon fontos annak tökéletes működése. Vannak ún. májvédő növények, melyek hatóanyagai segítik a máj regenerálóképességét.

 

(Írta: Dr. Papp Anett szakgyógyszerész / PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2019. január 21.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom