Barion Pixel
  

A bőr- és szájüregi daganatok és a szürkehályog megelőzése



 

 

 

Akik időben regisztrálnak az online előadásokra, anyajegy- és szájüregi, valamint szemészeti vizsgálatra is jelentkezhetnek.

 

Az Orvostudomány testközelből című október elsejei programon szó lesz a rendszeres szűrések és az önvizsgálat fontosságáról is. Az adatok szerint ugyanis tíz év alatt legalább másfélszeresére emelkedett a melanomás esetek száma, évente átlagosan 2300 új beteget regisztrálnak Magyarországon. A legagresszívebb bőrdaganattípus főként a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegyük van, vagy előfordult a családjukban melanoma.

 

Ezeken kívül több mint ötven online előadáson vehetnek részt az érdeklődők a 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem interaktív, lakossági, népegészségügyi programjának októberi állomásán.

 

A Szemészeti Klinika szűrővizsgálatára a Szürkehályog: így adható vissza a látóképesség című előadásának résztvevői korlátozott számban regisztrálhatnak. A rövidlátás egyébként az egyik leggyakrabban előforduló szemészeti elváltozás, melynek gyakorisága az elmúlt évtizedek során fokozatosan emelkedik. Az elmúlt tíz évben 20 százalékról 25 százalékra nőtt a rövidlátók aránya Magyarországon. Ebben szerepe van a túlzásba vitt képernyőnézésnek is, főleg a fiataloknál, ráadásul az okostelefonokat és a táblagépeket túl közel tartják.

 

A Fogorvostudományi Kar: Előzzük meg együtt a szájüregi daganatokat című előadásának résztvevői korlátozott számban szájüregi daganatszűrésen vehetnek majd részt. A szájüregi daganatokat legtöbbször a dohányzás és alkoholfogyasztás okozza. A különböző kampányoknak köszönhetően mindkettő mértéke csökken, azonban a szájüregi daganatok száma csak stagnál, illetve kis mértékben emelkedik. Ennek magyarázata a felelőtlen, szabados szexuális szokások következtében kialakuló, magas rizikójú szájüregi HPV fertőzés lehet. Így a megelőzés alappillére a rendszeres évenkénti ellenőrzés. Évente 3200-3400 új beteget regisztrálnak és 1500-an halnak meg a betegség miatt.

 

A szűrővizsgálatok regisztrációjának pontos menetéről az előadásról szóló tájékoztató e-mailben kapnak részletes információkat az érdeklődők szeptember végén. 

 

A programok ingyenesek, de regisztrációkötelesek. A részletes program és a regisztráció elérhető a https://semmelweis.hu/250/semmelweis-egeszseg-napok/orvostudomany-testkozelbol/  oldalon.

 

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2020. szeptember 16.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom