Barion Pixel
  

Nem tud hízni? Ez is veszélyes lehet!



A legtöbb ember vissza-visszatérően kénytelen megküzdeni a felesleges kilókkal, egyrészt az esztétikusabb külső, másrészt az egészség megőrzése érdekében. Éppen ezért általában a cikkek és a TV műsorok a súlyvesztésről szólnak, ám azokról, akik nem tudnak hízni, mélyen hallgatnak. Pedig valójában sokan szenvednek tőle, melynek hátterében akár hormonális zavarok is húzódhatnak. Hogy mi állhat a túlzott vékonyság hátterében arról dr. Koppány Viktóriát, a Budai Endokrinközpont endokrinológusát kérdeztük.

 

Nem csak a túlsúly, de az alacsony BMI is nagy bajokat okozhat

 

Számtalan cikk és tanulmány foglalkozik a túlsúly egészségügyi hatásaival, ám a túlzott soványságéval már kevesebben, pedig ugyanolyan komoly problémákat okozhat.

Először is érdemes meghatározni, mikor is beszélünk kóros vékonyságról. A legtöbb szakember ehhez a BMI, azaz a testtömeg index értékét használja (a testsúly és a testmagasság (méterben) négyzetének a hányadosa), és ha a kopott érték 18,5 alatti, akkor az már alultápláltságnak minősül.

  • Mi az oka a kóros soványságnak?

A kóros soványság több okra vezethető vissza (pszichés, betegségek, nem megfelelő táplálkozási szokások, ételallergia), ám bármi is legyen a hátterében, komoly egészségügyi problémákat okozhat.

  • A kóros soványság veszélyei

Az alacsony testsúly ugyanis hajlamosít a fertőzésekre, gyulladásokra, nagyobb eséllyel lépnek fel ekkor szívritmuszavarok, de akár a teherbeesést is megnehezítheti. Éppen ezért amennyiben a testtömegindexe 18,5 alatti, érdemes utánajárni, mi is húzódik a hátterében- főleg akkor, ha a fogyás diéta nélkül, hirtelen következett be!

 

Ha a pajzsmirigy túlműködik

 

Az alacsony testsúly és a fogyás leggyakrabban pajzsmirigy túlműködés következménye, ugyanis, míg az alulműködés lelassult anyagcsere folyamatokkal jár, addig a túlműködés során mindez felgyorsul. A problémát okozhatja a pajzsmirigy gyulladása, autoimmun betegsége (Graves-Basedow kór), túl sok jód a szervezetben, valamint az agyalapi mirigy (hipofízis) pajzsmirigy hormonelválasztást serkentő hormonjának túltermelődése.

  • Milyen tünetei vannak?

A betegség tünetei igen szerteágazóak, a súlyvesztés mellett felléphet heves szívdobogás, fokozott izzadás, idegesség, kidülledő szemek. Legtöbbször gyógyszeres kezelésre van szükség, ám ritkán műtétre is sor kerülhet, attól függően, mi is áll a pajzsmirigy túlműködés hátterében- mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

 

Addison-kór

 

Az Addison-kór a mellékvesekéreg kimerülésével összefüggő betegség, mely hosszú lappangási idő után alakul ki. Hátterében leggyakrabban autoimmun folyamatok állnak, ritkábban különböző fertőzések, daganatok. A betegség során a mellékvesekéreg kevesebb hormont termel, melynek hatására az anyagcsere zavart szenved- ennek hatása többek között a súlyvesztés. A kóros soványság mellett gyengeség, depresszió, pigmentációs zavarok, alacsony vérnyomás is jelentkezhet. Az állapot általában hormonpótlással kordában tartható

 

Cukorbetegség

 

Bár a cukorbetegség kapcsán leggyakrabban a túlsúly jut az ember eszébe, ám ennek az ellenkezője is előfordulhat- elsősorban az 1-es típusú diabétesznél – bár a 2-es típusnál is jelentkezhet -, olyannyira, hogy gyakran a túlzott soványság hívja fel a figyelmet a gyerekeknél a betegségre.  Ebben az esetben a hasnyálmirigy nem termel inzulint, így ekkor annak pótlása javasolt, hiszen inzulin nélkül a cukor nem képes bejutni a sejtekbe.  A túlzott vékonyságon túl a fokozott szomjúságérzet, a hajhullás, fáradtságérzés és a gyengeség lehetnek a figyelmeztető tünetei a betegségnek.

 

Forrás: Budai Endokrinközpont / PatikaMagazin

 


Tetszett a cikk?
 

2022. szeptember 16.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!