Barion Pixel
  

Izovolémia, avagy igyunk elegendő folyadékot!



 

Az emberi testet több százmilliárd sejt alkotja. Ezek 98 százaléka csak a testen belüli térrel áll kapcsolatban. Ez pedig nem más, mint a sejteket közvetlenül körülvevő folyadéktér, azaz a sejtek közötti állomány. Ez az, amit a szervezet belső környezetének nevezünk. Ebben a térben kell biztosítani azokat a körülményeket, amelyek mellett zavartalanul bonyolódhatnak le az életfolyamatok.

 

A belső környezet paramétereinek vizsgálatakor kerül előtérbe az izovolémia fogalma, vagyis a szervezet optimális folyadékszintje. A kívánatos folyadéktartalom függ az életkortól, a nemi hovatartozástól, az edzettségi állapottól is. A csecsemők testének például kb. a 70 százaléka víz. Ez az évek múlásával folyamatosan csökken. Fiatalkorban már csak 60-65 százalék körüli, idős korban pedig 50-55 százalékos. A megfelelő vízmennyiség elengedhetetlenül fontos az anyagcserében és a testhőmérséklet-szabályzásban is. A víz előfordul a vérplazmában (3-3,5 l), a sejt közötti szövetekben (8 l) és a sejteken belül (30 l).

 

Az alacsony folyadéktartalom következményeit a legtöbb időskorú ember ismeri: a bőr ráncosodik, az izomzat sérülékeny lesz, a csontok törékenyek. Az izmok, inak, szalagok, valamint a bőr rugalmatlanná válik a csökkenő folyadékmennyiség miatt, így ezek a részek gyakran meghúzódnak vagy elszakadnak.

 

 

A cikk teljes hosszában elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://fmc.hu/2016/11/10/testszobraszat-izovolemia-avagy-igyunk-elegendo-folyadekot/


Tetszett a cikk?
 

2018. május 28.

Hasonló cikkek

Mindent a Staphylococcus aureusról – A láthatatlan veszélyforrás

A múltkori „A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikkben megígértem, hogy később bővebben is szólni fogok a „Staphylococcus aureus”-ról, s most jött el a „később”. Jöjjön tehát a „bemutatója” az egyik legismertebb baktériumnak, mely az emberi testben természetes módon is jelen lehet – mégis sokszor számos kellemetlen, néha súlyos fertőzéseket eredményezhet. Bár a legtöbb esetben ártalmatlan „lakója” a bőrnek és az orrnyálkahártyának, bizonyos körülmények között kórokozóvá válik és komoly egészségügyi problémákat okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni

A tengerparti vakáció a legtöbb ember számára a pihenést, feltöltődést és a napsütés élvezetét jelenti – ám a nyaralás során is leselkedhetnek ránk egészségügyi veszélyek, különösen fertőzések formájában. A meleg, párás környezet, a vízparti higiéniai kihívások és a megváltozott életmód együttesen hajlamosíthatnak különféle megbetegedésekre.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

Pollenallergia és szénanátha: Mit tehetsz a tünetek ellen?

A tavaszi és nyári hónapok sokak számára nemcsak a kellemes időjárást, hanem az állandó tüsszögést, orrfolyást és szemviszketést is jelentik. A pollenallergia, vagy más néven szénanátha, világszerte emberek millióit érinti. De vajon mit lehet tenni a kellemetlen tünetek ellen? Hogyan lehet csökkenteni az allergiás reakciókat természetes módszerekkel és életmódbeli változtatásokkal? Ebben a cikkben bemutatjuk a legjobb megoldásokat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 05. 21.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!