Barion Pixel
  

Ismét számítógépeket adományozott a PatikaPlus



A PatikaPlus Gyógyszertárak 40 db DELL felújított számítógépet, 40 db Samsung monitort, valamint a gépek használatához szükséges eszközöket (tápkábeleket, billentyűzeteket, egereket) adományozott a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumnak.

Az adomány kapcsán sajtótájékoztatót tartottak az intézményben, ahol Tamás Renáta igazgatónő elmondta:

„Az adományozott eszközöknek köszönhetően két digitális kultúra tantermünkben kicseréltük a diákok számítógépét, monitorát, billentyűzetét, egerét, így a tanulóink az újabb gépeken tudnak dolgozni, tanórai feladataikat megoldani, a digitális kultúra érettségijükre felkészülni. Míg az előzőleg használatban lévő számítógépeket is funkcionalitásukban megtartottuk és ezen eszközök, valamint a PatikaPlus által adományozott gépek révén lehetőségünk lesz – a szükséges eszközök birtokában – rugalmasabban reagálni a 2026-os kompetenciamérés 2 hónapon át tartó időszakára, illetve a májusi digitális kultúra érettségi lebonyolítására, és az ezzel párhuzamosan folyó tanítás megszervezésére az intézményben.

Köszönjük a PatikaPlus adományát és a Székesfehérvári Tankerületi Központ segítségét, mellyel hozzájárultak a számítógépes eszközparkunk kibővítéséhez!”

A PatikaPlus Gyógyszertárak marketing vezetője, Temesvári Márta hozzátette:

„A PatikaPlus Gyógyszertárak számára nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás. Legutóbbi adományunk, az itt látható számítógépek, monitorok, billentyűzetek, egerek – ezt a gondolkodásmódunkat is bizonyítják. Nagyon örülünk neki, hogy  részesei lehetünk ilyen módon a gyerekek tanulásának, taníttatásának, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy olyan nemzedék nőjön fel, mely tagjai széles látókörűek, kellő információkkal, tudással rendelkeznek és olyan munkát tudnak elvégezni, mely mindenki számára hasznosnak mondható.

Szeretném kiemelni, hogy ez az adomány nem egyedülálló az idei évben, csupán egy példája cégünk értékrendjének, annak hogy — amellett, hogy gyógyszertárként működünk — társadalmi szerepet is vállaljunk, és segítsük azokat, akiknek szükségük van rá.

Idén áprilisban például a Váci Mihály Szakképző Iskolának adtunk 50 darab teljesen felújított számítógépet, valamint hozzájuk tartozó új monitorokat, billentyűzeteket és egereket. A gyerekek ezeket a gépeket nem csak informatikai órákon, hanem szakmai vizsgákon és gyakorlati képzésekhez is használják, valamint a tanulók digitális készségeinek fejlesztéséhez. Ez az intézmény egyébként már tavaly is bővíthette eszközparkját 34 db számítógéppel és a hozzájuk tartozó eszközökkel.

A PatikaPlus emellett aktívan részt vesz közösségi- és jótékonysági akciókban is: hosszú évek óta rendszeresen osztunk adományokat rászoruló családoknak — a tartós élelmiszerektől és vitaminoktól kezdve a hétköznapi szükségletekig — hogy segíthessünk azokat, akiknek nehezebb körülmények között élnek.

Ezek az kezdeményezések jól mutatják, hogy cégünk számára milyen értéket jelentenek az emberi közösségek. Hiszünk abban, hogy egy egészséges, jól működő társadalom csak akkor lehet igazán életképes, ha odafigyelünk egymásra — különösen a fiatalokra, diákokra, családokra.

Ez az adomány, amit ma átadtunk a Vasvári Pál Gimnáziumnak, nem „csak gépeket” jelent, hanem lehetőséget ad a diákoknak a jobb tanulási környezethez, élményeket nyújt a digitális kultúra órákon, felkészülést az érettségire — ami hosszútávon is értéket jelent. És ha ma ilyen formában tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy egy gimnázium korszerűbb eszközökkel működjön, akkor örömmel vállaljuk ezt a felelősséget.”

 


Tetszett a cikk?
 

2025. november 27.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom