Itt a június és lassan mindenki nyaralni indul. Mindegy, hogy a nagymamához a szomszéd faluba, országon belül egy nyaralóhelyre vagy külföldre – tengerparti vágytól felbuzdulva, van egy probléma, amire mindig jó felkészülni. Ez a fogfájás, mely az egyik legkellemetlenebb és legnehezebben elviselhető fájdalomtípus.
Szerintem szinte mindenkit érint - legalább egyszer az élete során, ezért jó, ha az útipatikánk részeként beszerzünk utazás előtt egy PatikaPlus Gyógyszertárban fogfájásra való fájdalomcsillapítót, mert igencsak meg tudja keseríteni a nyaralást. A fogfájás ugyanis hirtelen jöhet elő, nem igazán számít rá az ember.
Lehet tompa, lüktető, éles vagy állandó – a lényeg, hogy azt jelzi, hogy valami nincs rendben a szájüregben. A fájdalom hátterében többféle ok állhat, de szerencsére léteznek módszerek a csillapítására, illetve megelőzésére is.
Miért alakul ki a fogfájás?
A fogfájás leggyakoribb okai közé tartozik a szuvasodás (fogszuvasodás vagy lyukas fog) – ilyenkor a károsodott fogzománc miatt a baktériumok elérhetik az érzékenyebb fogszöveteket és idegeket.
Meg kell említeni a fogínybetegségeket – a gyulladt, visszahúzódó vagy vérző fogíny fájdalmat és fogmozgást is okozhat, a foggyökér-gyulladást – ami akkor jön létre, amikor a fog belsejében lévő idegszövet (pulpa) begyullad vagy elhal. Ez igencsak komoly fájdalmat okozhat, ami gyakran lüktetővé válik.
A repedt vagy letört fog is okozhatnak problémát, mert érzékenyek lehetnek hidegre, melegre, rágásra.
A tömés vagy a korona alatt gyulladás is keletkezhet. Sajnos nem ritka, hogy a régi tömés vagy a régi korona alatt újabb szuvasodás alakul ki.
A fogtályog során az egész arcunk begyulladhat. Ez egy gennyes gyulladás, ami nyomásra erős fájdalmat mutat. (És anélkül is rosszabb esetben.)
No, és lehet gond a bölcsességfogunkkkal is! Gyakran előfordul, hogy a bölcsességfog nem tud kinőni (vagy csak félig), nyomja az idegeket – ami következménye természetesen a fájdalom, amit nehéz állkapocs-mozgás is kísérhet.
Hogyan csillapítható a fogfájás?
Fontos hangsúlyozni, hogy a tartós vagy erős fogfájást mindig fogorvosnak kell kezelnie, hiszen csak ő tudja megszűntetni az okot! Az otthoni módszerek csak ideiglenes enyhülést hozhatnak – viszont nagyon fontosak a komfortérzetünk miatt.
Gyógyszeres segítség
Mindig jó, ha van otthon - vagy utazás során a táskánkban – fájdalomcsillapító, amit vény nélkül kaphatunk a patikákban, illetve a gyulladáscsökkentők is nagyon fontosak, amennyiben a fájdalom gyulladással jár együtt.
Házi praktikák
A sós vizes öblögetést nagyanyáink is alkalmazták, mivel a só antibakteriális hatású, segíthet a gyulladás csökkentésében.
A szegfűszegolaj is több száz éves praktika, mivel helyileg alkalmazva természetes fájdalomcsillapító. Egykoron szegfűszegeket rágcsáltak a rossz fogú emberek – amikor még nem tartották elég fontosnak a szájhigiéniát.
A hideg borogatás az arc érintett oldalán alkalmazva csökkenti a duzzanatot.
És persze nem maradhat ki a vámpírok nagy ellensége, a foghagyma sem, mely természetes antibiotikum, fertőtlenítő hatású. Erős illata miatt sokan idegenkednek tőle – és főleg nyaralás során nem praktikus, de azért meg kellett említenem a teljesség igénye miatt.
Fogorvosi kezelések
A probléma megszüntetésének végleges megoldása természetesen a fogorvos meglátogatása – és a váróból történő „nem kiszaladás” a fúró hangjának zengését észlelve, ami bizony sokunkat menekülésre késztet(ne). A fogorvos jobb esetben fúr és töm, lecsapolja keletkezett tályogot (az már fájdalmasabb lehet), gyökérkezelést hajt végre vagy kihúzza a fogat (ha sokáig vártunk azzal, hogy a segítségét kérjük).
Hogyan előzhetjük meg a fogfájást?
Nyilván ez a legfontosabb kérdés, mert senki se szeretne orvosi székben izgulni a lehetséges fájdalomra gondolva. Ezért kell rendszeresen fogat mosni, kitisztítani a fogközöket fogköztiszító kefével és fogselyemmel, félévente fogorvosi ellenőrzésre járni (ami egyrészt megnyugtatja az embert, hogy nincsen semmi gond, másrészt az apró lyukakat pillanatok alatt eltűnteti anélkül, hogy még a fájdalom előjönne) - és kerülni kell a túlzott cukorfogyasztást (az alakunkra gondolva ez duplán jó tanács).
A fogfájás hátterében tehát sokféle probléma állhat, az egyszerű szuvasodástól a komoly gyulladásokig. Bár a házi praktikák enyhíthetnek a tüneteken, a végleges megoldást mindig a fogorvos nyújtja. A megelőzés kulcsfontosságú: a helyes szájápolási szokások és a rendszeres kontroll segíthetnek elkerülni a fájdalmas helyzeteket.
Ha fáj a fogad, ne várj napokat – keresd fel a fogorvost, az óvatosság kedvéért pedig mindig legyen nálad fájdalomcsillapító (addig is, míg az orvos fogadni tud).
(Szerző: Temesvári / PatikaPlus)
Tetszett a cikk?
2025. június 19.