Sokan azt hihetjük, hogy a panaszkodás erősebb nálunk… Pl. a legkisebb feledékenység esetén (évfordulók, események, színházi előadás, ahová szívesen elmentünk volna) rohanunk a telefonhoz, hogy a legjobb barátunk, rokonunk fülébe panaszkodjunk.
A munkahelyen pedig, annak a kollégának, aki kávészünetben morgolódik a rossz tömegközlekedésre, „rálicitálunk”, és emlegetjük az autózás nehézségeit. Napjainkban már úgy érezhetjük, hogy a panaszkodás mindenhol ott van… Mindannyian “profi” elégedetlenkedők lettünk? Mi áll a “morcos hozzáállás” mögött, amely úgy tűnik, egyre több embert érint akkor is, amikor „nyerőre áll”? Megvizsgáljuk az állandó “nyafogásunk” okait, és a módot ad arra, hogy miként lehet másképp.
Pszichológusok vizsgálódásai szerint a panaszkodás okai folyamatosan bővülnek. A valóságban különböző tényezők motiválják a panaszokat, melyek a leggyakoribbak érzelmi vagy szociális indíttatásúak, és főként csalódottságból fakadnak. Vagy máskor, ha bosszúság ér minket, fokozódik az ingerültségünk, és azt tudtára adjuk másoknak. És nem egyszer anélkül, hogy bármit is elérnénk vele…
Gyakran a panaszok érzelmektől telítettek. Ekkor a panaszkodás fő célja a negatív érzelmektől való eltávolodás, amivel ugyanakkor a belső feszültség katartikus feloldódását szeretnénk elérni. Nyilvánvaló, hogy először a bosszúság, az elégedetlenség okozta haragtól kívánunk megszabadulni. Másodszor, öntudatlanul érzelmi „elégtételt” akarunk venni az elszenvedett sérelemért.
A gyakorlatban a panasz helyes kifejezésmódja fontos lehet, feltéve, hogy a megfelelő személyhez intézzük. A pszichológusok azt javasolják, hogy természetesen kerüljük a számunkra többé-kevésbé idegen személyeket, akiket aligha aggaszt a szorongásunk, elégedetlenségünk. Amikor azonban egy barátról van szó, győződjünk meg arról, hogy van-e kedve támogatást és megértést tanúsítani.
Ha ez a személy maga is nehézségekkel küzd, okos dolognak tűnhet megtartani az övéhez képest kis problémánk miatti panaszkodást, még akkor is, ha az számunkra nagyobbnak tűnik. A legjobban tesszük, főként krónikussá váló lamentálás esetén, ha egy hozzánk közel álló személyt választunk, aki segít felderíteni, mi rejtőzik panaszaink hátterében (ilyen lehet pl. egy aggódó anya vagy egy régi, hűséges barát),
A pszichológusok szerint az utóbbi évtizedekben elvárásaink jelentősen megnőttek, minden tekintetben. Innen ered, hogy a panasszal, mint kommunikációs eszközzel, sokszor visszaélünk. Pl. jobb szolgáltatást, hatékonyabb eredményeket és kívánságainknak megfelelő hozzáállást követelünk meg szolgáltatóinktól. Egy javaslat: először csökkentsük elvárásainkat, majd fektessünk hangsúlyt mindarra, amin lehet/érdemes változtatni, és amin nem. Oly sok lehetőség van új utak, optimistább megközelítések/alternatívák megtalálására. És ne habozzunk, fogadjuk meg a pszichológusok egyes tanácsait. Pl. gyakoroljuk a meditációt, emlékezzünk az elmúlt nap pozitív történéseire is, vagy írjuk le panaszainkat egy papírra, majd tépjük szét…
(Forrás: Galenus)
Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.
Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.
A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.
