Barion Pixel
  

Reggel kicsi, este nagy pocak- a puffadás hormonális okai



 

Reggeli kicsi, este nagy pocakkal

 

A puffadás egyik legszembetűnőbb jele a gyorsan változó haskörfogat, így az érintettek azt tapasztalhatják, hogy a reggel még normális nagyságú pocak estére jelentősen megnő. Ezt természetesen nem a hirtelen felszedett plusz kilók okozzák, hanem a puffadás, mely gyakran jár együtt székrekedéssel, gázképződéssel, bélgörccsel, teltségérzéssel.

 

Hátterében számtalan tényező állhat, ám gyakran a helytelen életmód okolható érte, viszont nem ritka, amikor IBS, ételintolerancia, illetve különböző hormonális zavarok okozzák. Első körben ezért érdemes a rendszeres testmozgáson túl odafigyelni a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra, valamint az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra. Fontos, hogy ekkor kerüljük finomított szénhidrátokat, a kelt tésztákat, a cukrot, a zsíros és fűszeres fogásokat, valamint fogyasszunk minél több rostban gazdag ételt- természetesen nem kapkodva, hanem lassan, hogy minél kevesebb levegőt nyeljünk evés közben.

 

Hormonzavar is okozhatja

 

Amennyiben az életmódváltás nem vezet eredményre, úgy meglehet, hogy hormonális rendszerünk a felelős a problémáért.

 

  • Terhesség: várandósság során számtalan hormonális változás meg végbe a szervezetünkben, melyek mind a magzat fejlődést támogatják. Ekkor az ösztrogén és a progeszteronszint is megemelkedik, melynek hatására lassul a bélműködés, hogy a baba megfelelő mennyiségű tápanyaghoz jusson hozzá. Ez viszont székrekedéssel, puffadással járhat.
  • Klimax: a klimax a terhességhez hasonlóan óriási hormonális változásokkal jár, mely emésztőrendszeri tünetekben is megnyilvánul. Ekkor először a progeszteron, majd később az ösztrogén szintje csökken, ám amíg jelentősebb progeszteronhiány áll fenn, addig gyakori panasz lehet a bélmozgások lassulása miatt a puffadás. Amennyiben a panaszok kihatnak az illető közérzetére és mindennapjaira, úgy hormonterápia jöhet számításba.
  • Ösztrogéndominancia: ösztrogéndominancia nem csak klimax idején fordulhat elő, hanem lényegében bármely életkorban. Ezt okozhatja az ösztrogénszint növekedése, de a progeszteron szintjének csökkenése is. Igen sok és változatos tüneteket produkálhat, ezért gyakran nem is kerül diagnosztizálásra, pedig nem csak kellemetlen tüneteket okozhat (puffadás, elhízás, hajhullás, migrén, meddőség, libidó hiánya), de kóros állapotokat, betegségeket is (PCOS, mióma). Kezelésében az ösztrogén-hatású vegyszerek és ételek (pl. sok szója) mellőzésén kívül sokat segíthet a progeszteronpótlás, valamint az, hogy kivizsgáltatja, mi is okozza a zavart, hiszen ha az alap problémát kezelik, akkor a hormonális egyensúly visszaáll.
  • Pajzsmirigy alulműködés: a betegség során az anyagcsere folyamatok lelassulnak, így a szervezet működése is csökkentett üzemmódra kapcsol. Csökken a pulzus, csökken a vérnyomás, lassul az emésztés és székrekedés lép fel, melynek gyakori kísérő tünete a puffadás. Amennyiben a laborvizsgálat igazolja a problémát, úgy gyógyszeres kezelésre van szükség, melynek hatására a tünetek csökkennek/megszűnnek.
  • Inzulinrezisztencia: az IR meglétére rájönni sokszor nehéz, ugyanis a fellépő tüneteket gyakran másnak tudják be. A magasabb inzulinszint hajhullással, hízással, menstruációs zavarokkal, pattanásos, zsíros bőrrel és fokozott szőrnövekedéssel jár. Általában meddőség esetén derül fény a problémára, és csak onnan tudja meg az illető, hogy ez okozta eddigi kellemetlen panaszait is- mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa. Fontos tudni, hogy az IR székrekedéssel és puffadással is együtt járhat, melyet okozhatja maga a kóros állapot, de az azt eredményező helytelen táplálkozás is. A cukor és a finomított szénhidrátok ugyanis nagyban hozzájárulnak a fokozott gázképződéshez. Amennyiben fennáll a zavar, azt életmódváltással (mozgás, diéta), valamint szükség esetén gyógyszerrel lehet kezelni.

 

(Forrás: Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2021. november 14.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!