Barion Pixel
  

Mit tegyen, ha 20 perc után sem tud elaludni?



 

 

Este elaludni, reggel felkelni nehéz

 

Közeleg a lefekvés időpontja, de ahelyett, hogy szép lassan álomba zuhanna, egyre csak forgolódik az ágyban. Közben pedig arra gondol, hogy így mennyivel kevesebbet alhat, másnap megint fáradt és nyúzott lesz. Ezektől persze egyre idegesebb lesz, így még nehezebben alszik el. A jó hír, hogy néhány apró változtatás is elég lehet, hogy gyorsabban elaludjon, de ha ezek sem segítenek, akkor is van megoldás!

 

- Lefekvés előtt 4-6 órával már ne igyon koffein tartalmú italt! Kerülje a kávét, a szénsavas üdítőket, energiaitalokat, fekete teát, minden olyan italt, ami serkentőleg hat. A koffeinre nem egyformán reagál a szervezetünk, ha valakit különösen felpörget, annak jobb, ha a nap folyamán legkésőbb ebéd után, délután 1-2 óra körül fogyaszt ilyesmit. Koffeint tartalmazhatnak bizonyos gyógyszerek – fájdalomcsillapítók, fogyasztó tabletták, nátha elleni szerek – is.

- Az alkohol fogyasztását is jobb a lefekvés időpontjánál legalább 3 órával korábbra időzíteni. Ha a vacsora mellé, este 6-7 körül elfogyasztunk egy pohár bort, abból nem lehet gond, de ha ez közvetlenül a lefekvés előtti időszakban történik, akkor előfordulhat ugyan, hogy az alkohol hatására valóban gyorsabban elnyom az álom, de az éjszaka folyamán gyakoribb ébredésekkel, rémálmokkal és fejfájással is számolhatunk.

- Hagyjon időt a szervezetének az átállásra! Az elalvás előtti rutin kialakítása felnőtt korban is fontos. Lényeges, hogy a lefekvés előtti időszakban csendes, nyugtató tevékenységeket végezzünk, hogy ráhangolódjunk az alvásra. Nem jó, ha éppen végeztünk a munkával, lecsapjuk a laptopot és irány az ágy, mert az agyunk még az elvégzendő dolgainkon jár. Az sem szerencsés, ha közvetlenül lefekvés előttre időzítjük a napi sportolást, mivel az intenzív mozgás felpörget.

- Legyen a hálószobánk is alvásra hangoló! Ahhoz, hogy jól aludjunk fontos, hogy a hálószobában ne legyen se túl meleg, se túl hideg. Sötétítsünk be és kapcsoljunk ki minden olyan elektromos berendezést, aminek a zaja esetleg zavarhatja a pihenést. Használhatunk illatokat is a hálószobában, a nyugtató levendula, jázmin vagy szantálfa illóolaja segíthet az elalvásban.

- Ha nem tud elaludni, forgolódás helyett menjen át egy másik szobába és olvasson, használja a napjainkban népszerű felnőtteknek szóló színező könyveket, hallgasson relaxációs zenét, vagy végezzen más, álmosító tevékenységet. Ha úgy érzi, hogy elálmosodott, akkor feküdjön vissza az ágyába.

 

Akár elalvási nehézségről, akár gyakori éjszakai ébredésekről legyen szó, a pihenés hiánya hosszútávon az egész szervezetre kihat. Ha az elalvási szokások terén végrehajtott változások nem hoznak megoldást, érdemes szakemberhez fordulni az alvásprobléma kezelésével – tanácsolja dr. Vida Zsuzsanna.

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2018. október 01.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!