Barion Pixel
  

Miért vagyok már megint náthás?



 

Keveset alszom?

 

Egy korábbi, a Sleep tudományos folyóiratban közölt kutatás is alátámasztotta, hogy a kevés alvásnak egészségünk látja kárát. A 164 felnőtt bevonásával zajlott vizsgálatból kiderült, hogy napi hat óra alvás mellett a 18 és 55 év közötti résztvevők gyakrabban lettek náthásak, mint azok, akik napi hét órát töltöttek pihenéssel. A kockázat az alvásidő csökkenésével egyenes arányban nő. A hat órát alvók 4.2-szer, az öt órát alvók 4.5-szer gyakrabban betegedtek meg. 

„Az elegendő alvásidő mellett az alvás minőségére is fontos ügyelni. Hiába alszik valaki hét órát, ha közben többször felébred, nem lesz kipihent. Ha rendszeresen fáradtan, fejfájással, kiszáradt torokkal ébred reggel, előfordulhat, hogy horkol vagy alvási apnoéban szenved. Ezt fontos kivizsgáltatni és kezeltetni, mert szövődményként a gyakoribb megfázások mellett más, krónikus betegségek is jelentkezhetnek.”

 

Nem figyelek a hidratálásra?

 

Ha kevés folyadékot fogyasztunk napközben, az az egész szervezetünkre hatással van. A kontaktlencsét viselőknek például a szemük is könnyebben kiszárad, de a bőr rugalmassága is tükrözi, hogy ittunk eleget a nap folyamán. Az orrnyálkahártya is jelzi, ha kevés folyadékot fogyasztunk: könnyebben kiszárad. Ha emellett még a lakás levegője is száraz, akkor a helyzet tovább romlik. Megfelelő nedvesség hiányában az orrnyálkahártya nem tudja ellátni védő funkcióját, sérülékenyebbé válik, mi pedig gyakrabban leszünk emiatt betegek. Ezt elkerülendő igyunk eleget és párásítsunk, ha száraz a belső levegő.

 

Reflux betegségem van?

 

gyomorégés, a szegycsont körüli területen jelentkező égő érzés a reflux tipikus tünete, ám kevesen tudják, hogy a betegség légúti tüneteket is okozhat. A gyomorsav eljuthat egészen a garatig, az érzékeny nyálkahártyát ezen a területen is irritálja. Jellegzetes tünet, ha reggel torokfájással ébredünk, de akár krónikus orrmelléküreg-gyulladást is előidézhet.

 

Alacsony a D-vitamin szintem?

 

A vas, cink és C-vitamin mellett a D-vitamin támogatja az immunrendszert a légúti betegségek megelőzésében. A D-vitamin ajánlott napi mennyisége 18 év alattiak számára 1000NE, 18 év felett 2000NE. Vérvizsgálattal lehetőség van pontosan meghatározni a személyre szabott dózist, melynek kezdő adagja – hiányállapot esetén – lehet ennél magasabb is.

 

Fel nem ismert allergiám van?

 

A lakáson belüli allergének ezekben a hónapokban okoznak tüneteket. Háziállatok szőre, poratka a leggyakoribb kiváltó ok, de gyakori náthás légúti tünetekért a penészgomba is felelős lehet.

„A fel nem ismert allergia egyrészt összekeverhető a náthás tünetekkel. Ha a tüsszögés, orrfolyás, orrviszketés, orrdugulás heteken át nem múlik, érdemes ezt a lehetőséget is vizsgálni. Másrészt a kezeletlen allergia állandó gyulladásban tartja az orrnyálkahártyát, ami miatt még fogékonyabbá válunk a fertőzésekre. Ilyen esetben az allergia kezelésével csökkenteni lehet a légút betegségek gyakoriságát is.”

 

 

(Forrás: Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2021. november 01.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!