Magas vérnyomásnál nem elég a vérnyomás ellenőrzése
Az otthoni mérés nem elég
Aki otthon – akár rendszeresen – méri a vérnyomását, számos tényezővel nem szembesülhet. Elsősorban azzal, hogy a vérnyomás gyakran csak időszakosan emelkedik meg, tehát lehet, hogy éppen a mérés pillanatában normális, máskor viszont kiugrások tapasztalhatók. Az is előfordulhat, hogy éjszaka magasabbak a vérnyomásértékek, amiről természetesen a nappali egy-két mérés nem tájékoztat. Gyakori jelenség a fehér-köpeny szindróma is, ami arra vonatkozik, hogy a páciensnek éppen az orvos által mért értéke lesz magas, pontosan a rendelői körülmények, az izgalom miatt. Ráadásul, ha valaki már szed gyógyszert, gyógyszereket a magas vérnyomására, azok hatását sem lehet kizárólag egyetlen, nyugalmi méréssel kontrollálni – ismerteti dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.
– Vagyis mindezek ellenőrzésére, és a minél átfogóbb eredmények miatt az esetek többségében fontos lehet a 24 órás vérnyomásmérés, az úgynevezett ABPM. Az ABPM vizsgálattal ugyanis választ kaphatunk az olyan kérdésekre, mint hogy milyen vérnyomásértékei vannak a páciensnek a munkahelyén, az egyes napszakokban, fizikai aktivitás során és pihenés közben. Ezek az eredmények pedig – a nyugalmi vérnyomásmérést kiegészítve – sokkal pontosabban diagnózist eredményezhetnek.
A 24 órás vérnyomásmérés fájdalommentesen zajlik, hiszen csupán arról van szó, hogy a páciens karján elhelyezett vérnyomásmérőt összekötik egy kis övtáska méretű eszközzel, amit 24 órán keresztül viselnie kell. A műszer 15-30 percenként rögzíti a mért adatokat, amelyeket aztán számítógép segítségével elemezni lehet.
Ezért szükségesek a laborvizsgálatok
A nagylabor vizsgálat komoly segítséget jelent a magasvérnyomásbetegség kiinduló pontjának megismerésében és az állapotváltozások nyomon követésében is. Segít kideríteni például, hogy esetleg valamely szervi probléma – akár vese- vagy pajzsmirigybetegség – okozza-e a magasabb vérnyomást. A magas vérnyomással gyakran együtt járó koleszterinszint emelkedést is detektálja, ahogyan a vércukor szintjét is megállapítja, hiszen a cukorbetegség gyakran együtt jár vérnyomásproblémákkal is. Ezen adatok és a további laboreredmények megfelelő értelmezése egy irányvonalat rajzol ki az orvosnak a páciens állapotáról, így elkerülhetőek a felesleges vizsgálatok, sokkal pontosabban, céltudatosabban lehet kiegészítő vizsgálatokat elvégezni.
A nyugalmi EKG alapvető fontosságú
Az EKG vizsgálat során a szív állapotáról kapunk pontos képet az elektromos aktivitásán keresztül. Vizsgálható vele a percenkénti szívverések száma, azok szabályossága, a szív ingerképzése, ingervezetése, ingervezetési zavarok, ritmuszavarok, a szívizomzat oxigénhiánya, és károsodása. Az orvos feladata tisztázni azt is, hogy elsődleges vagy másodlagos hipertóniáról van-e szó. Ennek érdekében, valamint, hogy kiderítse, milyen esetleges szövődmények alakultak már ki a magas vérnyomás miatt, szükséges lehet az EKG vizsgálat is.
Erről árulkodnak a kiegészítő vizsgálatok
Mivel az elhízás nagyon komoly rizikófaktora a magas vérnyomásnak, így a pontos diagnózis megállapítását segítheti a BMI, vagyis testtömeg-index számítás. Ugyancsak fontos lehet a hipertóniával összefüggésben az erek állapotát ellenőrizni, erre szolgál az arteriográfia, amely az érfal merevségét, illetve rugalmasságát méri, így még a tünetek jelentkezése előtt felismerhető az érfal meszesedése. A mérés alapján megállapítható, hogy milyen mértékű érelmeszesedés alakult ki a páciensnél – hangsúlyozza Kapocsi doktornő. – Összefoglalva tehát a magas vérnyomás kezelésében kitüntetett szerepe van a komplex vizsgálati csomagnak, hiszen csak a pontos diagnózisra és a rendszeres utánkövetésre épülhet eredményes terápia.
(Forrás: PatikaMagazin)
Tetszett a cikk?
2020. október 25.
Hasonló cikkek
Mindent a Staphylococcus aureusról – A láthatatlan veszélyforrás
A múltkori „A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikkben megígértem, hogy később bővebben is szólni fogok a „Staphylococcus aureus”-ról, s most jött el a „később”. Jöjjön tehát a „bemutatója” az egyik legismertebb baktériumnak, mely az emberi testben természetes módon is jelen lehet – mégis sokszor számos kellemetlen, néha súlyos fertőzéseket eredményezhet. Bár a legtöbb esetben ártalmatlan „lakója” a bőrnek és az orrnyálkahártyának, bizonyos körülmények között kórokozóvá válik és komoly egészségügyi problémákat okozhat.
A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni
A tengerparti vakáció a legtöbb ember számára a pihenést, feltöltődést és a napsütés élvezetét jelenti – ám a nyaralás során is leselkedhetnek ránk egészségügyi veszélyek, különösen fertőzések formájában. A meleg, párás környezet, a vízparti higiéniai kihívások és a megváltozott életmód együttesen hajlamosíthatnak különféle megbetegedésekre.
Pollenallergia és szénanátha: Mit tehetsz a tünetek ellen?
A tavaszi és nyári hónapok sokak számára nemcsak a kellemes időjárást, hanem az állandó tüsszögést, orrfolyást és szemviszketést is jelentik. A pollenallergia, vagy más néven szénanátha, világszerte emberek millióit érinti. De vajon mit lehet tenni a kellemetlen tünetek ellen? Hogyan lehet csökkenteni az allergiás reakciókat természetes módszerekkel és életmódbeli változtatásokkal? Ebben a cikkben bemutatjuk a legjobb megoldásokat.
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.