Barion Pixel
  

Így győzzük le a betegségeket D-vitaminnal



 

Nézzük meg, hogy az előző részben részben már említett, a csontszerkezetre, a vér kálcium szintjére, az ideg-izom kapcsolatra és működésre gyakorolt hatáson kívül mi mindent tud még a D-vitamin, mitől olyan sokoldalú?

 

„Azt már korábban is tudtuk, hogy jótékony hatását csak biológiailag aktív hormonná alakulva képes kifejteni, de azt hittük, hogy ez az 1-alfa-hidroxilációnak nevezett folyamat csak a vesében mehet végbe. Kiderült azonban, hogy szinte az összes sejtünknek vannak D-vitamint kötő receptorai, amelyek képesek bejuttatni a sejtbe, ahol - és csakis azon belül - a fentebb említett hidroxilációval aktív D-hormonná alakul át” – ismertette dr. Kovács László, amikor e témáról beszélgettünk.

 

Majd kifejtette, hogy éppen ez magyarázza e vitamin sokarcúságát: hogy minden szervünkben, szövetünkben megtalálható, behatol a sejtmagba és több mint 200 gén működését szabályozza. A gén a legkisebb átörökítő egység, a DNS egy kicsiny szakasza, amely kódolással, jelátvitellel szabályoz. Felel a testünket meghatározó szerkezeti fehérjék, élettani működéseket szabályozó enzimfehérjék keletkezéséért is.

 

„Ha a konkrét hatásait nézzük, akkor a D-hormon fokozza a sejtdifferenciálódást, a programozott sejthalált (apoptózist), csökkenti az érképződést (angiogenezist) és ugyancsak csökkenti a sejtszaporodást (proliferációt) mind a normál, mind a daganatsejtekben” – fejtette ki az orvos – „Így lehet megérteni a daganatgátló hatását, hiszen a rosszindulatú daganatok gyors növekedésében éppen ezek a hibák játszanak szerepet: túl gyors a sejtszaporodás, nincsen megfelelő sejtdifferenciálódás és túl kevés a programozott sejthalál. Márpedig az aktív D-hormon ezek ellen hat, ilyen hibákat segít kiküszöbölni. Nem véletlen, hogy ma már egyre több onkológus javasolja kiegészítő kezelésként a daganatterápiában, illetve daganatok kialakulásának megelőzésére.”

 

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/12/05/igy-gyozzuk-le-a-betegsegeket-d-vitaminnal/


Tetszett a cikk?
 

2020. december 06.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom