Barion Pixel
  

Hogyan óvjuk meg fejbőrünket a hidegtől?



 

 

A fejbőr különösen érzékeny a hőmérséklet hirtelen történő változásaira, a szélre, és a páratartalom ingadozására. A téli hónapokban kifejezetten intenzív igénybevételnek van kitéve, hiszen ilyenkor nemcsak a (számára) kellemetlen időjárással kell megküzdenie, hanem annak másodlagos következményeivel is. Ilyen például a gyakori hajszárítás: nyáron, meleg időben általában hagyjuk, hogy a hajunk természetes módon száradjon meg, esetleg a napsugarak segítségével, télen viszont minden alkalommal hajszárító után nyúlunk, mely egyáltalán nem kedvez a se a fejbőrnek, se a hajszálaknak.

 

Ha már hajmosás: az, hogy milyen gyakran kell hajat mosnunk, az függ a fejbőr zsírosságától (mely egyénenként változó), az izzadástól (amit befolyásolhat az, hogy sportol-e az illető, hiszen edzés közben erőteljes verejtékezés alakulhat ki), a kozmetikai szerektől, s attól is, hogy milyen gyakran érünk a fejünkhöz (aki egyfolytában a haját „pöndöríti” az ujjai között, vagy a haját tűrögeti, az több „piszkot” visz fel rá).

 

Az optimális hajmosási gyakoriság heti egy-két alkalom.

Egy fehérvári fodrásztól, Varga Barbarától megtudtuk, hogy nem ajánlott olyan sampont használni, mely balzsamot is tartalmaz, mivel ezek a samponok nem tisztítják meg rendesen a hajat a szennyeződésektől. A samponnak az a célja, hogy eltávolítsa a szennyeződést, a balzsam viszont „bezárja” a hajszálakat. E kettő kombinációja egyetlen szerrel sosem lesz hatékony! Fontos továbbá, hogy olyan sampont válasszunk, amelyben nincsen szulfát, szilikon és parabén.

 

"A balzsamot minden hajmosás után ajánlom mindenkinek, mert puhává és fényessé varázsolja a hajat és megvédi a hajvéget a töredezéstől. A balzsamból igazából csak a hajvégekre kell tenni, mert ott sérül legjobban a haj.” – mondta Barbi – „Az olajok pedig plusz védelmet biztosítanak. A növényi olajok, a kókuszolaj és a ricinusolaj nagyon hasznos, és lehet őket alkalmazni hajmosás előtt is, ha nehezen tudjuk kibontani a hajunkat. Hetente egyszer hagyjuk a hajunkon az olajat 20 percig, és az eredmény csodás lesz!”

 

Figyeljünk arra, hogy hajöblítéskor langyos vizet használjunk, ne forrót, mert a meleg víztől kitágulnak a fejbőrön az erek, amitől fokozódhat a faggyútermelés.

 

Ha zsírosodásra hajlamos a hajunk, akkor vegyünk 1/3 csészényi kamillát/csalánt/citromfüvet/vagy bojtorjánt (illetve ezek keverékét), forrázzuk le ¼ liter vízzel, hagyjuk hűlni negyedórát, majd szűrjük le és hajmosás után öblítsük le vele a hajunkat.
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
https://www.fmc.hu/2020/02/10/hogyan-ovjuk-meg-fejborunket-a-hidegtol/

Tetszett a cikk?
 

2020. február 13.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom