Barion Pixel
  

Feledékenység magas vérnyomástól?



 

A Neurology című lapban megjelent tanulmány szerint ilyen szempontból főleg a középkorúaknál mért magas értékek jelentenek nagyobb kockázatot. Hogy pontosan miért is okoz agykárosodást a magas vérnyomás, arra dr. Kapocsi Judit tanárnő, magas vérnyomás specialista ad választ.

 

A középkorúak és a magas vérnyomás

 

A középkorúaknál diagnosztizált magas vérnyomás kezelése kiemelt fontossággal bír annak tekintetében, hogy időskorban mennyire fogja az illetőt szenilitás sújtani. Kutatások szerint ugyanis szoros összefüggésbe hozható a középkorban mért magasabb szisztolés és diasztolés érték a későbbi években fellépő memóriagondokkal.

 

„Eredményeinkkel nagyobb betekintést nyerhetünk a magasvérnyomás-történet, az időskori magas vérnyomás, valamint annak agykárosító és memóriaromboló közti kapcsolatába”- mondta a tanulmány vezetője, Lenore J. Launer PhD.

 

A több mint 4000 főt számláló vizsgálatban olyan 50 év körüli hipertóniás betegeket vontak be, akiknél még nem jelentkeztek gondolkodásbeli problémák. Később (76 éves koruk körül) ismételten megmérték vérnyomásukat, majd MRI segítségével az agyi ereiket is ellenőrizték. Ennek során megállapították, hogy jelentős összefüggés van a középkorúként mért magas vérnyomás és az időskori agyban lévő érkárosodás között. Bár eddig is látható volt az összefüggés, ám újdonság, hogy 50%-kal nagyobb az időskori demenciára az esély, ha az illetőnek már az 50-es éveiben is magasak voltak az értékei.

 

Ezért okoz memóriagondokat a magas vérnyomás

 

A tartós vérnyomás-emelkedés úgy károsítja az ereket, hogy azok belső felszínén apró sérüléseket hoz létre. Ez egy idő után oda vezet, hogy fokozódik az ér-összehúzódást eredményező anyagok termelődése, melynek hatására az ér belső felszínén egyenetlenség jön létre, ami kis vérrögök képződéséhez, illetve az érfal meszesedéséhez vezethet. A károsodott erekben továbbá csökken – vagy megszűnik- a vérátáramlás, és az ellátandó agyterület emiatt károsodik, elhal, és kisebb-nagyobb területek működése is megromlik.”- magyarázza dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája, aki hozzátette, ez nem csupán az agy ereire, hanem a test minden részén lévőére vonatkozik. Éppen ezért a magasvérnyomás további gyakori szövődményei közé tartozik a stroke, a szívinfarktus, valamint a merevedési panaszok.

 

Gyógyszerrel és életmódváltással kezelhető

 

Általánosságban elmondható, hogy a magas vérnyomás sikeresen kezelhető, de az esetek kb. 90%-ban nem gyógyítható betegség. Ebben nagy szerepe van a rendszeres kardió mozgásnak, a megfelelő, sószegény táplálkozásnak, valamint a stressz csökkentésének. Vannak olyan esetek, amikor pusztán életmódváltással normalizálható a vérnyomás, ám gyakori, amikor gyógyszeres kezelésre is szükség van. Ma már szerencsére rengeteg olyan készítmény van a piacon, ami pozitív hatással van a hipertóniára, ám ennek kiválasztása és adagjának meghatározása orvosi feladat, melyhez előzetes vizsgálat és rendszeres kontroll szükséges.

 

 

(Forrás: Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2021. augusztus 01.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!