Barion Pixel
  

Fekete retek: a természetes méregtelenítő



 

Jótéteményei

 

Ne riadjunk vissza a kevéssé vonzó gumós külsőtől, és rendszeresen vásároljunk belőle a boltokban, mert a fekete retek számos jótékony hatással rendelkezik egészségünkre nézve.

 

  • Friss gyökerének lédús húsát pl. már az ókori egyiptomiak is ismerték, és többféle betegségre használták gyógyírként.
  • A fekete retek hasonlóan kedvelt volt a népi gyógyászatban is, évszázadok óta, főként mint az emésztés és az epebajok jótevője.
  • Kedvező hatásai közül napjainkban is kiemelik a szakemberek, hogy ez a retekféle segíti az emésztést, de szükség esetén gyorsítja a májsejtek regenerációját, fokozza az epekiválasztást, hathatós az epekő ellen.  Kénes összetevőinek (glükozinolátok) köszönhetően a túlzott alkoholfogyasztás vagy a zsíros ételek halmozása után, pld. ünnepi alkalmakkor, segít méregteleníteni és tisztítani a májat, továbbá serkenti az epekiválasztást, majd  az epe kiürülését a  bélrendszerbe.
  • Bővelkedik káliumban, és ennek tudható be, hogy vízhajtó tulajdonságokkal is rendelkezik. Az ebből adódó, fokozott vizelet-kiválasztás révén pedig gyorsítja a méreganyagok távozását a szervezetből.

 

Használjuk (pl.) így

 

Mossuk meg a retket, és ha nem bio, hámozzuk meg. Vágjuk kis darabokra, majd zöldség-centrifugába téve nyerjük ki a levét. Adjunk hozzá néhány csepp borsmenta- vagy citrom- esszenciális olajat, hogy ellensúlyozzuk kissé keserű és csípős ízét.

 

Fogyasszunk belőle egy leveses kanállal, 2-4 alkalommal naponta, 4-5 napon át, főként, ha kiadósabb étkezéseken vagyunk túl. De ne adagoljunk többet,mint napi 100ml-es mennyiséget. Az elkészített levet tároljuk hűtőben, maximum 3 napig.

 

Jó, ha tudjuk

 

  • Vásárláskor inkább kisebb vagy közepes méretű fekete retket válasszunk! A héja legyen sima és repedésektől mentes.
  • Elkészítéskor keverjük össze pl. a lereszelt retket kevés növényi olajjal! Ez – az ízérzés javításán kívül – segít enyhíteni a fekete retek kellemetlen hatásait, pl. a gyomorégést.
  • A gyökerét tartsuk frissen!  Közel egy hétig eltartható zöldségtálcán a hűtőszekrényben vagy a pince hűvösében, jól szellőző ládában.

 

(Forrás: Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2018. november 07.

Hasonló cikkek

MRSA – A szuperbaktérium, mely ellenáll az antibiotikumoknak

„A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikk után külön figyelmet szenteltem az említett anyagban szereplő „Staphylococcus aureus”-nak, mely után több olvasó jelezte, hogy kíváncsi az „MRSA”-ra is, amiről korábban csak érintőlegesen szóltam. Ezért jöjjön most ez a baktérium és nézzük meg, miért is nevezik "szuperkórokozónak" és hogyan védekezhetünk ellene?

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Hasfájás: Mi okozza, hogyan csillapítható és mikor kell orvoshoz fordulni?

Ha már a múltkor szót ejtettem a fogfájásról és fejfájásról, következzen most a hasfájás, amire szintén ajánlott felkészülni, ha nyaralni indulunk – és „úgy egyébként is”. Ez a panasz bármely életkorban előfordulhat. Lehet enyhe, múló kellemetlenség, de akár súlyos betegség jele is. A has több szervet is magába foglal, ezért a fájdalom okának pontos megállapítása olykor nem egyszerű. Cikkemben bemutatom a leggyakoribb kiváltó tényezőket, a fájdalom csillapításának lehetőségeit, és azt is, mikor nem érdemes halogatni az orvosi vizsgálatot.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Fejfájás: Okai, típusai és hatékony csillapítási módjai

A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, mely kortól, nemtől függetlenül bárkit érinthet. Változó intenzitású és jellegű lehet: néha tompa nyomásként, máskor éles, lüktető fájdalomként jelentkezik. Bár legtöbbször ártalmatlan, néha komolyabb probléma tünete is lehet. Fontos megérteni, mi állhat a hátterében, és hogyan enyhíthetjük hatékonyan. Főként fontos ez most, ahogy egyre többen indulnak útnak, hogy megérdemelt nyári pihenőjüket élvezzék.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!