Említettük az előző részben, hogy a prosztata megbetegedéseinek diagnózisa, az egyes kórképek elkülönítése, vagyis a differenciáldiagnózis - éppen a hasonló tünetek miatt - gyakran nehézségekbe ütközik.
Az első lépés természetesen - mint minden orvosi vizsgálat esetében - a beteg alapos kikérdezése, amibe általában beletartozik egy vizelési panaszokra vonatkozó előzetes teszt kitöltése is a beteg részéről. (Ez segít feltárni a múltkor már ismertetett tüneteket.) Utána következik a fizikális vizsgálat, amit a prosztata esetében végbélen keresztül, ujjal történő tapintással végeznek. Ez a vizsgálat ugyancsak sokatmondó lehet az orvos számára, hiszen a prosztata mérete, állaga, érzékenysége, fájdalmassága adott esetben már kórjelzőnek tekinthető.
„A vizelet laboratóriumi vizsgálata szintén rutinszerűen megtörténik, ám a differenciáldiagnosztikai értéke korlátozott, hiszen például genny- vagy vérvizelést többféle urológiai megbetegedés is okozhat” – tudtam meg dr. Kovács Lászlótól – „Vérvétellel meghatározható egy prosztata által termelt fehérje természetű anyag, úgynevezett prosztataspecifikus antigén (röviden PSA) szintje, de ezt is fenntartással kell értékelnünk, mert gyulladás, jó- és rosszindulatú megnagyobbodás esetén egyaránt megemelkedhet. Segítséget jelent az utóbbi két kórkép elkülönítésében, ha meghatározzuk, hogy az össz PSA-ból hány százalék a szabad PSA, mert ez az érték prosztatarákban szinte mindig jóval alacsonyabb, mint jóindulatú megnagyobbodás esetén.”
Az orvos elmondta, hogy az ultrahang vizsgálat, mint képalkotó diagnosztika már elég pontos információval szolgál a prosztata méretéről, szerkezetéről, ezenkívül természetesen a vesék, a hólyag és a húgyutak állapotáról, a hólyagban visszamaradó vizelet mennyiségéről.
A prosztata pontosabb megítéléséhez hasi UH-vizsgálat mellett szükség lehet végbélen keresztül történő ultrahangra is. Végezetül prosztatarák gyanúja esetén biopsziával történő mintavétel válhat szükségessé a prosztata állományából.
Ha a fenti vizsgálatokkal sikerült megállapítani a pontos diagnózist, akkor következhet a kezelés, a terápia.
A prosztatagyulladások kezelése - egyéb gyulladásokhoz hasonlóan - többnyire antibiotikumokkal történik.
Fontos, hogy lehetőleg célzottan, megfelelő dózisban és kellő ideig kapja a beteg, mert különben az akut gyulladásnak súlyos szövődményei lehetnek.
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
https://fmc.hu/2020/12/27/fedezzuk-fel-idoben-a-prosztata-problemakat/
Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.
Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.
A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.
