Barion Pixel
  

Egyre több a stroke-kal diagnosztizált koronavírusos eset



 

 

Egy friss kutatás szerint fiatalabb betegeknél a stroke akár az első tünete is lehet a koronavírus-fertőzésnek. A koronavírus olyan cerebrovaszkuláris (agyi erekhez kötődő) eseményeket válthat ki, mint például a stroke. Azokban az amerikai régiókban, ahol magasabb volt a fertőzöttek száma, ott stabil vagy megnövekedett számú ismeretlen eredetű stroke-kal diagnosztizált betegekről számoltak be. Olyan betegekről, akiknél nem találtak stroke kialakulásához vezető  tipikus kiváltó tényezőt– vagyis nem volt előjele a stroke-nak. Azóta már számos hasonló esetről számoltak be világszerte.

 

A stroke egy összefoglaló kategória, melyet az esetek 80-85 százalékában agyi érelzáródás okoz, aminek következtében az adott ér által ellátott agyi terület nem kap elég vért, infarktus, azaz agyi elhalás következik be. A fennmaradó esetekben vérzéses stroke lép fel, azaz egy ér megrepedésének következtében az agyban vérömleny alakul ki, ez utóbbit nevezzük agyvérzésnek. Míg más betegség, például a szívinfarktus esetében elterjedt, hogy szúró mellkasi fájdalom észlelésekor azonnal orvoshoz kell fordulni, a stroke tünetei kevésbé egyértelműek lehetnek.

 

Agyi érelzáródást, ún. iszkémiás stroke-ot, vagy a keringési rendszerben máshol (szívben, nagyobb artériákban) képződő, majd onnan a véráramba kerülő vérrög, vagy helyileg az érfalon kialakuló felrakódás, plakk okoz. A stroke hazánkban hozzávetőlegesen 40–50 ezer embert érint évente, Európában pedig a harmadik leggyakoribb a halált kiváltó tényezők között. Attól függően kezelhető a stroke, hogy melyik típusáról van szó. Az iszkémiás stroke esetén (ilyenkor az agyi eret vérrög blokkolja) az érelzáródást gyógyszerrel kezelik, a vérzéses stroke előfordulásakor pedig akár sebészeti beavatkozásra is szükség lehet.

 

A stroke jól felismerhető tünetekkel jelentkezik: hogyha az arc egyik felének elernyedését, a száj lecsüggedését vagy a végtagok elzsibbadását észleljük, esetleg előjel nélkül kialakuló erős fejfájással, kommunikációs nehézségekkel, beszéd- vagy látászavarral küszködünk, ne várjunk a tünetek elmúlására.

 

Ha valaki egyszer már átesett stroke-on, sajnos fennáll az esélye, hogy a probléma ismét fellép. Ha valakinél magas a kockázata annak, hogy vérrög alakuljon ki a szervezetében – pl. pitvarfibrillációja van – véralvadásgátló terápiával csökkentheti a stroke kialakulásának lehetőségét. Az innovatív készítményeknek köszönhetően ma már elérhetők olyan terápiák amiket elegendő naponta egyszer, szájon át alkalmazni. 

 

A kutatás eredményét tekintve megállapították, hogy a koronavírust a stroke új okának vagy rizikófaktorának kell tekintenünk. Legalábbis, a stroke-ban szenvedő betegeket fontos tesztelni, hogy megfertőződtek-e az új típusú koronavírussal, főleg ha fiatalok (50 évesnél fiatalabbak) még a COVID-19 jellemző légzési tüneteinek hiányában is.2

 

A járvány idején sokan félnek segítséget kérni és szakemberhez fordulni, és ahogy mindannyiunknak, a stroke-on már átesett betegeknek is nehéz érzelmekkel, kell megküzdeniük ezekben a bizonytalan időkben. Érdemes rutint vezetni életünkbe és hasznos szokásokat kialakítani, mint rendszeres pihentető alvás vagy egészséges, gyümölcsökkel és zöldségekkel gazdagított étkezés. A társas interakció és a családunktól, barátoktól kapott érzelmi támogatás nagy segítséget nyújthat például a szorongás enyhítésében.1 

Fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül az árulkodó jeleket, ügyeljünk lelki egészségünkre is, különösen egy ilyen rendhagyó időszakban. Kérjük szakorvos segítségét és rendszeresen konzultáljunk a további lépésekről!

 

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2021. október 19.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!