Barion Pixel
  

Csökkentik a szívmegállás kockázatát az egészséges alvási szokások



 

 

Az egészséges alvási szokásokról beszámoló felnőttek körében a szívmegállás 42 százalékkal kisebb kockázatát mérték, mint az egészségtelen alvási szokásokkal küzdőknél – írta az amerikai kardiológusok társaságának (AHA) vezető lapja, a Circulation.

 

Az egészséges alvásmintázat reggeli felkelést és 7-8 óra alvást jelent, amelyet nem zavar meg gyakran álmatlanság, horkolás vagy túlzott napközbeni álmosság.

 

Egyre több a bizonyíték arra, hogy az alvási problémák szerepet játszhatnak a szívelégtelenség kialakulásában.

 

A kutatók az Egyesült Királyság egészségügyi adatbankját (UK Biobank) használva 408 802 ember adatainak elemzésével keresték az alvási szokások és a szívelégtelenség közötti összefüggést. A résztvevők 37-73 évesek voltak a toborzás idején, 2006 és 2010 között. Szívelégtelenségre utaló események adatait 2019. április 1-jéig jegyezték fel. Az átlagosan tízéves utánkövetés alatt 5221 esetben történt szívmegállás.

 

Elemezték a résztvevők alvásminőségét és alvási szokásait. Az alvás minőségét az időtartama, az álmatlanság, a horkolás, a napközbeni álmosság gyakorisága és más, alváshoz kapcsolódó jegyek – mint például a korán vagy későn kelés – alapján ítélték meg.

 

“Eredményeink kiemelik az alvásminőség javításának fontosságát a szívmegállás megelőzésének elősegítésében” – magyarázta a ScienceDaily.com-nak Lu Qi, a New Orleans-i Tulane Egyetem Elhízáskutató Központjának igazgatója, a tanulmány egyik szerzője.

 

Az alvás jellemzőiről érintőképernyős kérdőíven kérdezték ki a résztvevőket. Az alvási időtartam alapján három csoportot alakítottak ki, a rövid alvásidő hét vagy annál kevesebb órát, az ajánlott hét-nyolc órát, a hosszú kilenc vagy annál több órát jelentett.

 

Az adatok elemzésekor kiszűrték a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a gyógyszerszedés, a genetikai okok miatti eltéréseket. Ezután azt találták, hogy a legegészségesebb alvási szokásokat mutató résztvevőknél 42 százalékkal volt kisebb a szívelégtelenség kockázata azokhoz képest, akiknek alvási szokásaik egészségtelenek voltak.

 

Ezenkívül megállapították, hogy a korán kelők esetében 8, az ajánlott időtartamot alvók esetében 12, az álmatlanságot ritkán tapasztalók körében 17, a nap közbeni álmosságot nem tapasztalók esetében 34 százalékkal volt kisebb a szívmegállás veszélye.

 

 

 

(PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2020. november 23.

Hasonló cikkek

Téli vitaminpótlás gyerekeknek: Hogyan erősítsük meg az immunrendszerüket?

A téli hónapok beköszöntével a gyermekek immunrendszere különösen nagy kihívásokkal szembesül. A hideg idő, a zárt helyiségekben való hosszas tartózkodás és az ilyenkor gyakoribb légúti fertőzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek könnyebben megbetegedjenek. Ebben az időszakban rendkívül fontos a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amely segít az immunrendszer erősítésében és a szervezet ellenálló képességének növelésében. Az alábbiakban bemutatjuk, mely vitaminok és tápanyagok szükségesek a gyermekek immunrendszerének támogatásához, és adunk néhány tippet is a szülőknek, hogy hogyan biztosíthatják mindezt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Fáradtság és kimerültség az őszi hónapokban: Mi állhat a háttérben, és hogyan küzdjünk ellene?

Ahogy beköszönt az ősz, sokan érezzük magunkat egyre fáradtabbnak és lelassultabbnak, mintha testünk az évszak változásához igazodna. Az őszi fáradtság valódi jelenség, amit számos tényező befolyásolhat, mint például a napfényhiány, a vitaminhiány vagy az alvási nehézségek. A következő cikkben megvizsgáljuk, mi állhat a szezonális kimerültség hátterében, és bemutatunk néhány hasznos tippet, amelyekkel visszanyerhetjük energiánkat.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Tippek a téli vitaminok pótlására: Mely vitaminok a legfontosabbak ilyenkor?

A hideg téli hónapokban szervezetünk többféle kihívással néz szembe: a kevesebb napfény, a hűvös időjárás és a zárt terekben való tartózkodás miatt csökkenhet az energiaszintünk, valamint megnőhet a megfázás és az influenza kockázata is. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára, hogy támogassuk immunrendszerünket és megőrizzük jó közérzetünket. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfontosabb vitaminok a téli hónapokban, és hogyan pótolhatjuk őket.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2024. 12. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!