Barion Pixel
  

Bodzával a vírusok ellen!



 

 

A bodza nemcsak finom, hanem az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógynövényünk is.

 
Világszerte használják például az influenza tüneteinek az enyhítésére. Európa egyik fő nemesbodza-ellátója Magyarország, így különösképp érdemes megismerkednünk vele.

A fekete bodza hazánkban őshonos, Közép-Európában szinte mindenhol megtalálható. Ott terpeszkedik az utak mentén, az erdők szélén, a réteken, a bozótosoknál. Évelő, általában két méter magasra nő meg, de nem ritka a hat méteres példány sem. Az ágak eleinte zöld színűek, majd átváltanak szürkébe, szürkésbarnába.

Virágzata sárgásfehér, s egy szétnyílt tenyérre emlékeztet. Az aprócska virágok 10-20 cm átmérőjű bogernyőbe rendeződnek, és csodás illatot árasztanak: édes, citrusos nedű képében tetszelegnek.

E növény könnyen összetéveszthető a földibodzával és a fürtös bodzával. Előbbi alacsonyra nő, nem évelő, illata kellemetlen. Utóbbinak vörös a bogyótermése – míg a fekete bodzának (ahogy neve is jelzi): fekete (vagyis inkább feketével kevert sötétlilának mondanám).

 

A fekete bodza virágát, levelét és termését is felhasználja a gyógyszeripar.

A virág flavonoidokat tartalmaz (samucint, rutint, kvercetint), valamint szaponinokat, klorogénsavat, ciánglikozidokat, nyálkát és illóolajokat. A levélben glikozidokat és cseranyagokat találhatunk, a termésben pedig szerves savak (ecetsav, citromsav, almasav) gyűlnek össze, s rengeteg vitamin.

A bodzát jótékony hatása miatt már a népi gyógyászatban is használták nagyanyáink, s az ősi megfigyeléseket mára már számost tudományos vizsgálat is alátámasztotta. A Freiburg-i, a Missour-i és az Aarhus-i egyetemek kutatásai is kimutatták, hogy a bodza – többek között - immunerősítő, gyulladáscsökkentő, antibakteriális, vírusellenes és fájdalomcsillapító hatású. Mindeközben védi a májat, a hasnyálmirigyet és a gyomor nyálkahártyáját is.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/02/15/influenza-a-bodza-segithet-a-megelozesben-es-a-gyogyulasban


Tetszett a cikk?
 

2021. december 12.

Hasonló cikkek

Mindent a Staphylococcus aureusról – A láthatatlan veszélyforrás

A múltkori „A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikkben megígértem, hogy később bővebben is szólni fogok a „Staphylococcus aureus”-ról, s most jött el a „később”. Jöjjön tehát a „bemutatója” az egyik legismertebb baktériumnak, mely az emberi testben természetes módon is jelen lehet – mégis sokszor számos kellemetlen, néha súlyos fertőzéseket eredményezhet. Bár a legtöbb esetben ártalmatlan „lakója” a bőrnek és az orrnyálkahártyának, bizonyos körülmények között kórokozóvá válik és komoly egészségügyi problémákat okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni

A tengerparti vakáció a legtöbb ember számára a pihenést, feltöltődést és a napsütés élvezetét jelenti – ám a nyaralás során is leselkedhetnek ránk egészségügyi veszélyek, különösen fertőzések formájában. A meleg, párás környezet, a vízparti higiéniai kihívások és a megváltozott életmód együttesen hajlamosíthatnak különféle megbetegedésekre.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

Pollenallergia és szénanátha: Mit tehetsz a tünetek ellen?

A tavaszi és nyári hónapok sokak számára nemcsak a kellemes időjárást, hanem az állandó tüsszögést, orrfolyást és szemviszketést is jelentik. A pollenallergia, vagy más néven szénanátha, világszerte emberek millióit érinti. De vajon mit lehet tenni a kellemetlen tünetek ellen? Hogyan lehet csökkenteni az allergiás reakciókat természetes módszerekkel és életmódbeli változtatásokkal? Ebben a cikkben bemutatjuk a legjobb megoldásokat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 05. 21.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!