Barion Pixel
  

Antibiotikum vagy mézes tea?



 

Ha csupán megfáztunk, vagy egy nátha kezdeti szakaszában vagyunk, torokfájást csillapító szopogató tabletta és mézes tea hatásos kezelési mód lehet. Ám ha a tünetek nem enyhülnek, magas láz kínoz minket és mindehhez még végtagfájdalom és fejfájás is társul, előfordulhat, hogy influenzával állunk szemben. 

 

Megfázás, influenza vagy felülfertőzés?

 

„A tünetek alapján sokan összekeverik a náthát és az influenzát és tévesen diagnosztizálják a betegségüket. Éppen ezért, vagy az orvostól való félelmükben nem is fordulnak egyből szakemberhez. Pedig egy rövid vizsgálattal hamar kideríthetjük, hogy mivel is állunk szemben, és gyorsan megtalálhatjuk a megfelelő kezelési módot.

 

Ez azért is fontos, mert megfázás, vagy kezdődő influenza esetén nincs szükség antibiotikumos kezelésre, és elegendő lehet a pihenés, orrcsepp és lázcsillapító használata, valamit a bőséges folyadékpótlás.

 

Felülfertőződés esetén azonban indokolttá válhat az antibiotikum használata, ugyanis, ha nem kezeljük megfelelően a betegséget, akkor annak komoly szövődményei is lehetnek”– mondta Dr. Nagy-László Nóra, a Budai Egészségközpont foglalkozás-egészségügyi orvosa, programvezetője.

 

Az influenza

 

  • Vírus okozza

Az influenzát vírus okozza, amely úgynevezett cseppfertőzéssel a levegő útján terjed tüsszentéskor, köhögéskor, vagy fertőzött tárgyakkal való kontaktus útján.

 

  • Ilyen kellemetlen tüneteket okoz

Az első tünetek – magas láz, hidegrázás, elesettség, levertség, izomfájdalmak, étvágytalanság, erős torokfájás, fejfájás – a fertőződést követően 1-3 nappal hirtelen jelentkeznek, néhány nappal később megjelenhet a köhögés is. A magas láz 1-5 nap alatt megszűnik, valamint megfelelő kezelés mellett napok-hetek múlva a többi tünet is elmúlik.

 

  • Ezekkel érdemes kezelni

A tüneti kezelés hatásos módja az ágynyugalom, bő folyadékfogyasztás, a megfelelő lázcsillapítás és nagy adag C-vitamin. Az elhanyagolt betegségnek azonban súlyos következményei lehetnek, mint például tüdőgyulladás, hörghurut, de súlyosabb esetben akár szívizom- vagy agyhártyagyulladás is. Éppen ezért, ha a tünetek nem enyhülnek, vagy súlyosabbá válnak, mindenképp forduljunk orvoshoz. Ilyenkor ugyanis indokolttá válhat célzott gyógyszeres kezelés. Amennyiben antibiotikumot szedünk, ajánlott a probiotikum alkalmazása, mellyel megelőzhetők, vagy csökkenthetők az antibiotikumok egyes mellékhatásai.

 

  • Előzzük meg!

Mint minden betegség, így többnyire az influenza is megelőzhető, vagy megfelelő védekezéssel elérhetjük, hogy enyhébb lefolyású legyen a megbetegedés.

 

A megelőzés egyik módja az alapos kézmosás, gyakori szellőztetés, vitamindús táplálkozás és a rendszeres sport, de sokan az influenza elleni védőoltás mellett döntenek. Aki az oltást választja, annak nem szabad megvárnia a járvány megjelenését, ugyanis az oltás által okozott védettség kialakulásához két-három hétre is szükség lehet, ráadásul a nátha vagy egyéb megbetegedés is nehezítheti az oltóanyag beadását. Az oltóanyag összetételét minden évben az alapján határozzák meg, hogy melyik influenza vírus variánst mutatták ki a leggyakrabban, ezért az oltást érdemes évente újra beadatni, hogy biztosan védettséget okozzon. Bizonyos személyeknek kifejezetten indokolt a védőoltás, például 60 év felettieknek, kórházi dolgozóknak, krónikus máj-, vese-, vagy légzőszervi betegségben szenvedőknek, kisgyermekeknek 6 hónapos kor után a gyermekeknek készült vakcinával, vagy olyan személyeknek, akik munkájuk miatt nagyobb közösséggel érintkeznek.

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2018. október 01.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom