Barion Pixel
  

A rettegett gerincsérv



 

Mi az a gerincsérv?

 

A gerincsérv röviden a csigolyák közti porckorongok sérve. Ekkor a porckorong magját képező kocsonyás részt körülvevő rostos gyűrű tartása meggyengül, aminek hatására a belső állomány kitüremkedik, jellemzően a gerincidegek irányába- így azok nyomás alá kerülnek, becsípődnek. Ez persze nagyfokú fájdalommal jár, sokszor nyugalmi helyzetben is. Hogy pontosan hol okoz panaszt, az attól függ, hogy a gerinc mely részénél sérül a porckorong. Például nyaki gerincsérv során a felső végtagokba sugárzik a fájdalom, ágyéki gerincsérvkor az alsó végtagok, illetve a derék lesz érintett.


Ilyenkor a fájdalmon kívül zsibbadás, érzékkiesés, mozgáskorlátozottság hívhatja fel a figyelmet a betegségre, ami erőltetésre fokozódik.

 

Hogyan alakul ki?

 

A gerincsérv több ok miatt is kialakulhat: ilyen többek között a túlsúly, a mozgáshiány, a genetika, megerőltetés, nehéz súlyok emelése. Megelőzés gyanánt a rendszeres mozgásnak van a legnagyobb szerepe, mivel a hátizmok megerősítése révén kevesebb teher esik a porckorongokra, így azok kevésbé sérülnek.

 

Aktív fájdalomcsillapítással a könnyed mozgásért

 

Gerincsérv esetén a kezelés a sérv súlyosságától függ. Legrosszabb esetben csakis a műtét kerülhet szóba, azonban gyakran kevésbé drasztikus terápiával is maximális eredményeket lehet elérni. A szakértő szerint a konzervatív vagy műtéti terápia a beteg állapotától és az  esetleges MR lelettől is függ. A RTG-nek csak egyéb állapotok (törés, csúszás, csontszerkezeti elváltozások) kizárásában van szerepe.

 

„Amennyiben a porckorongban lévő kocsonyás anyag „csak” kitüremkedik, akkor kúraszerűen célzott ishias infusios injekcióval, illetve guna bioterápiával orvosolható a probléma. Mindezek mellett speciális gyógytorna, valamint kineziológiai szalag már kezdetektől javasolt, csakúgy, mint az akupunktúra.

 

A terápia a fennálló izomfeszülések oldásával, a helyi keringés javításával és a környéki ödéma csökkentésével hat, méghozzá úgy, hogy elősegíti a fájdalomért és gyulladásért felelős biokémiai anyagok gyorsabb eltávozását. A maximális hatás érdekében nem csak a problémás területet szükséges kezelni, hanem akupunktúrával az ahhoz kapcsolódó meridiánokat is. Ezen pontok kezelésével a hagyományos kínai orvoslás szemlélete szerinti energetikai zavar helyreállítása történik.”- mondja dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont főorvosa, az aktív fájdalomcsillapítás szakértője.

 

 

Forrás: Galenus / Fájdalomközpont

 

Tetszett a cikk?
 

2022. február 24.

Hasonló cikkek

Mindent a Staphylococcus aureusról – A láthatatlan veszélyforrás

A múltkori „A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikkben megígértem, hogy később bővebben is szólni fogok a „Staphylococcus aureus”-ról, s most jött el a „később”. Jöjjön tehát a „bemutatója” az egyik legismertebb baktériumnak, mely az emberi testben természetes módon is jelen lehet – mégis sokszor számos kellemetlen, néha súlyos fertőzéseket eredményezhet. Bár a legtöbb esetben ártalmatlan „lakója” a bőrnek és az orrnyálkahártyának, bizonyos körülmények között kórokozóvá válik és komoly egészségügyi problémákat okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni

A tengerparti vakáció a legtöbb ember számára a pihenést, feltöltődést és a napsütés élvezetét jelenti – ám a nyaralás során is leselkedhetnek ránk egészségügyi veszélyek, különösen fertőzések formájában. A meleg, párás környezet, a vízparti higiéniai kihívások és a megváltozott életmód együttesen hajlamosíthatnak különféle megbetegedésekre.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

Pollenallergia és szénanátha: Mit tehetsz a tünetek ellen?

A tavaszi és nyári hónapok sokak számára nemcsak a kellemes időjárást, hanem az állandó tüsszögést, orrfolyást és szemviszketést is jelentik. A pollenallergia, vagy más néven szénanátha, világszerte emberek millióit érinti. De vajon mit lehet tenni a kellemetlen tünetek ellen? Hogyan lehet csökkenteni az allergiás reakciókat természetes módszerekkel és életmódbeli változtatásokkal? Ebben a cikkben bemutatjuk a legjobb megoldásokat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 05. 21.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!