Barion Pixel
  

A melegebb időjárás miatt vannak új csípőszúnyog fajok



 

A zebraszúnyognak is hívott ázsiai tigrisszúnyogot kizárólag a nyári időszakban található meg Magyarországon, a hideg teleket nem éli túl. Ebből arra következtetnek, hogy állománya “mindig újra” betelepül.

Ahhoz, hogy “komolyabb kórokozókat” is terjeszteni tudjon, stabil populációra lenne szüksége – hangsúlyozta Soltész Zoltán, aki szerint teljes szúnyogpopulációkat teljesen kiirtani nem lehet, csak azok gyérítése lehetséges.

A védekezés módjai között mechanikai, kémiai és biológiai módszereket is említett a kutató, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes azokat a házkörüli helyeket ellenőrizni, ahol megrekedhet a csapadék, mert abban a szúnyogok – már igen csekély mennyiségű víz esetén is – képesek szaporodni.

 

Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog

 

Magyarországról 2014-ről van adat a tigrisszúnyogról Baja mellől, 2015-ben a déli-délnyugati határ mentén a nagyobb kamionforgalmú utak mellett vizsgálták az invazív csípőszúnyog fajokat és négy település mellett tudtak a kutatók zebraszúnyogot azonosítani. Magyarországon nyáron behurcolt példányokkal lehet találkozni, ezek azonban még nem képeznek stabil populációkat, azaz nagy valószínűséggel nem élik túl a hideg teleket.

Az ázsiai tigrisszúnyog aktívan csípi az embert, a házi és vadállatokat, kétéltűeket, hüllőket és madarakat. Legalább 22 féle vírust terjeszthet, ezek közül Európában ebből a csípőszúnyogból már kimutatták a sárgaláz vírusát, a nyugat-nílusi vírust, a japán encephalitis vírusát, továbbá potenciális terjesztője a zika vírusnak is.

A tigrisszúnyogot hazánkban viszonylag könnyen el lehet különíteni a többi csípőszúnyogtól, ugyanis ez a faj nagyon kontrasztos színezetű: fekete alapon fehér vagy ezüst pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik a testét, lábait. Más ennyire kontrasztosan fekete-fehér szúnyog nem él Magyarországon – közölte az MTA Ökológiai Kutatóközpont.

A mintegy 5 milliméter hosszúságú imágók fő megkülönböztető jegye, hogy egyetlen fehér csík fut végig a tor háti oldalán. Tojásai körülbelül 1 milliméter hosszúak, sötétbarna vagy fekete színűek. Tojásait a tigrisszúnyog nem a víz felszínére, hanem a felszín fölötti aljzatokra rakja. Tojásai hideg- és szárazságtűrők, például használt gumiabroncsok szállítása során vagy szerencsebambuszok vizében nagy távolságokra el tudtak jutni Délkelet-Ázsiából. A tigrisszúnyogot Európában először Albániában mutatták ki 1979-ben, mára pedig szinte az egész kontinensen megtalálható.

 

(Forrás: Galenus)

 


Tetszett a cikk?
 

2022. június 01.

Hasonló cikkek

Pollenallergia és szénanátha: Mit tehetsz a tünetek ellen?

A tavaszi és nyári hónapok sokak számára nemcsak a kellemes időjárást, hanem az állandó tüsszögést, orrfolyást és szemviszketést is jelentik. A pollenallergia, vagy más néven szénanátha, világszerte emberek millióit érinti. De vajon mit lehet tenni a kellemetlen tünetek ellen? Hogyan lehet csökkenteni az allergiás reakciókat természetes módszerekkel és életmódbeli változtatásokkal? Ebben a cikkben bemutatjuk a legjobb megoldásokat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 05. 21.

Patikai fényvédők: Mikor és hogyan használd őket tavasszal?

A tavaszi napsütés egyre erősebb, és bár sokan csak a nyári hónapokban gondolnak a fényvédelemre, a megfelelő fényvédő használata tavasszal is elengedhetetlen. Az UV-sugárzás ilyenkor is károsíthatja a bőrt, felgyorsíthatja az öregedési folyamatokat, és növelheti a bőrrák kockázatát.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 05. 21.

Női hormonháztartás egyensúlyban: PMS és menopauza kezelése

A női hormonrendszer folyamatos változáson megy keresztül az élet során. A premenstruációs szindróma (PMS) és a menopauza olyan hormonális állapotok, amelyek jelentős hatással lehetnek a közérzetre, a hangulatra és az általános egészségre. A megfelelő életmódbeli változtatások, természetes kiegészítők és orvosi kezelések segíthetnek enyhíteni a tüneteket és támogatni a hormonháztartás egyensúlyát.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 05. 21.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!