Barion Pixel
  

40 éve jelent meg a HIV



 

 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a HIV-fertőzés és az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) globálisan a negyedik vezető halálok, eddig körülbelül 36 millió ember hal meg az AIDS-el összefüggő betegségek következtében.

 

Az 1985-től rendelkezésre álló járványügyi adatok szerint 2021 első félévéig hazánkban 4344 HIV-vel élőt tartottak nyilván, közülük 1122-en kerültek AIDS-stádiumba, és 433 fő hunyt el a szerzett immunhiányos szindróma következtében. 

 

A fertőzöttek legnagyobb arányban a homoszexuális férfiak közül kerültek ki, így a kisszámú oktatási program is hozzájuk jut el. Ennek következménye, hogy a heteroszexuális nők és férfiak HIV-fertőzéssel kapcsolatos ismerethiánya jelentős kockázati tényezőt jelent. 

 

Jól példázza ezt L. Márta, a nyugdíjas matematika-fizika szakos tanár és nagymama esete is, aki 20 éve HIV-vel él. 2000 tavaszán a férjéről derült ki a nagymértékű fogyást és a visszatérő lázrohamokat vizsgálva, hogy AIDS-es. Vagy L. Éva 42 éves, középiskolai tanáré, aki idén szeptemberben adott életet egy egészséges gyermeknek.

 

A HIV-fertőzés és AIDS

 

Terjedésének számos lehetősége van (például védekezés nélküli szexuális aktus, nem diagnosztizált kismama esetében a magzat méhen belüli fertőződése, intravénás kábítószerhasználat esetén a tűk közös alkalmazása). A vírust nem terjesztik a vérszívó rovarok, az élelmiszerek, az ivó- és fürdővíz, továbbá a mindennapos érintkezések (kézfogás, csókolózás, stb.) sem jelentenek kockázatot.

 

A HIV jellemzője, hogy a szervezetbe kerülését követően az immunvédekezésben szerepet játszó sejteket évek alatt fokozatosan elpusztítva védtelenné teszi az érintettet az ártalmas baktériumokkal, vírusokkal és gombákkal szemben. A fertőzést követően általában csak enyhe, influenza-szerű tünetek alakulnak ki.

 

Ekkortól kezdődik a tünetmentes HIV-betegség állapota, mely 5-6 évig is eltarthat. A gyógyszeres kezelésben nem részesülők 40-50%-ánál fejlődik ki a tünetes HIV-betegség, melynek során a szervezet immunrendszere egyre gyengébbé válik (erre például a szájpenész, övsömör megjelenése hívja fel a figyelmet). Kezeletlen esetben 8-10 év eltelte után jelenik meg az AIDS-stádium, daganatos megbetegedésekkel, súlyos fertőzésekkel, stb.

 

A HIV-fertőzés diagnosztizálása

 

A HIV-fertőzés kimutatására szolgáló laboratóriumi diagnosztikának két lépcsője van: a szűrővizsgálatok és az igazoló vizsgálatok, mert a diagnózis végleges felállításához nem elég egy pozitív eredmény. A napjainkban alkalmazott tesztekkel a fertőzés már a 2. héten biztosan kimutatható. 

 

Kezelési lehetőségek

 

Az orvosi protokoll szerint az újonnan diagnosztizált tünetes HIV-fertőzött/AIDS beteg gyógyszeres kezelését azonnal el kell kezdeni, mely által tünet- és fertőzésmentessé tehető. Hazánkban a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és infektológiai intézet – Szent László telephely III. Infektológiai Osztálya és Szakambulanciája, valamint a debreceni, miskolci és pécsi infektológiai centrumok végzik az ellátást. 

 

Miben segít a Retropajzs Egyesület a HIV-vel élőkért?

 

A 2018-ban kiadott, Szivárvány életek című interjúkötetben az egyik transzvesztita előadóművész, Petróczi Zoltán (művésznevén Lady Dömper) az alábbiakban fogalmazta meg a problémát: „Egy átlagos heteró nem lát senkit, akinek Kaposi-szarkómája van, és fogalma sincs erről a betegségről. Amit nem ismernek, attól nem félnek.

 

A megoldást a tömeges, anonim szűrőkampányok jelenthetnék. Ez ugyan elsősorban az egyén felelőssége, de az emberek figyelmét fel kell hívni ennek fontosságára. Többek között ezt is szeretné elérni az egyesület, hiszen lényeges, hogy az emberek hiteles információkhoz jussanak a HIV-ről, tudjanak a szűrés fontosságáról és arról, hogy a HIV nem egyenlő a halálos ítélettel. 

 

Aki rendszeresen, az orvos előírása szerint szedi a gyógyszereit, és a vírusszáma méréshatár alatt van, az nem fertőz tovább, az ilyen ember nem veszélyes sem a párjára, sem a gyermekére, sem a környezetére!

 

 

(Írta: dr. Szabó Rita epidemiológus, Retropajzs Egyesület a HIV-vel élőkért / B. Tamás önkéntes, Retropajzs Egyesület a HIV-vel élőkért )


Tetszett a cikk?
 

2021. november 14.

Hasonló cikkek

Mindent a Staphylococcus aureusról – A láthatatlan veszélyforrás

A múltkori „A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikkben megígértem, hogy később bővebben is szólni fogok a „Staphylococcus aureus”-ról, s most jött el a „később”. Jöjjön tehát a „bemutatója” az egyik legismertebb baktériumnak, mely az emberi testben természetes módon is jelen lehet – mégis sokszor számos kellemetlen, néha súlyos fertőzéseket eredményezhet. Bár a legtöbb esetben ártalmatlan „lakója” a bőrnek és az orrnyálkahártyának, bizonyos körülmények között kórokozóvá válik és komoly egészségügyi problémákat okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni

A tengerparti vakáció a legtöbb ember számára a pihenést, feltöltődést és a napsütés élvezetét jelenti – ám a nyaralás során is leselkedhetnek ránk egészségügyi veszélyek, különösen fertőzések formájában. A meleg, párás környezet, a vízparti higiéniai kihívások és a megváltozott életmód együttesen hajlamosíthatnak különféle megbetegedésekre.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

Pollenallergia és szénanátha: Mit tehetsz a tünetek ellen?

A tavaszi és nyári hónapok sokak számára nemcsak a kellemes időjárást, hanem az állandó tüsszögést, orrfolyást és szemviszketést is jelentik. A pollenallergia, vagy más néven szénanátha, világszerte emberek millióit érinti. De vajon mit lehet tenni a kellemetlen tünetek ellen? Hogyan lehet csökkenteni az allergiás reakciókat természetes módszerekkel és életmódbeli változtatásokkal? Ebben a cikkben bemutatjuk a legjobb megoldásokat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 05. 21.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!